Három országban foglalkoztatják

A színház biztos alap számára, mondja, de nem titkolja: tele van várakozással. Kimondottan várja, milyen irányt, milyen lendületet vesz a társulat az igazgatóváltás után. Filmes felkérései már nyárra, sőt őszre is vannak.

Most éppen egy nyolcrészes, cseh–szlovák koprodukcióban kapott szerepet, Pozsonyban.

Televíziós produkció, Ultimátum a címe. Valós alapra épülő fiktív történet egy apáról és annak bajba jutott pilóta fiáról, akit azzal vádolnak, hogy alkoholos befolyásoltság alatt irányította a gépet, holott egyáltalán nem ivott. Nyomozótisztet játszom a sorozatban, aki az államhatalmat szolgálja. Ki akar zsarolni egy vallomást, aminek semmi köze nincs az igazsághoz, s ő ezt pontosan tudja. Negatív figura.

Jól megírva?

Lehet villantani vele. Hasonló feladatom volt a cseh Ivan Zachariáš rendezte Eszmélet című sorozatban is. Ott ügynököt játszottam.

Zachariáš reklámfilmrendezőként szerzett hírnevet a világban, és két nagy sikerű HBO-sorozat után már az első játékfilmjére készül.

Kivételes tehetségű rendező, és örülök is nagyon, hogy szerepet kaptam nála. Csehekkel forgatni kimondottan élvezet. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam, egy lépcsőfokkal előttünk járnak. Minden téren profibbak. Nálunk a forgatás sokkal hektikusabb. Ők nyugodtabban, átgondoltabban dolgoznak. De van most egy egészen különleges tapasztalatom is, Vladimír Morávekkel.

A jeles cseh színházi rendezővel?

Aki most vitte filmre a legendás Nikola Šuhaj ukrán nemzeti hős, mások szerint közönséges bűnöző kalandos történetét.

Hívták őt Mikola Petrovics Szjugajnak, sőt Szuhaj Miklósnak is. Egy rablóbanda vezéreként fosztogatott a múlt század tízes-húszas éveiben. Morávek Brünnben már színpadra vitte ezt a történetet, Ballada egy banditáért címmel.

Ez most egy igazi road movie lesz. Úgy kezdődik a film, hogy elindul Morávek brünni társulata, a Divadlo Husa na provázku Kárpátaljára, hogy az ott élőknek eljátssza Nikola Šuhaj, a nagyra törő férfi történetét. És mindazt, amit a társulat egy ilyen utazás során megélhet, azt meg is éli. Morávek jó értelemben vett őrült. Mindent filmre vett, ami útközben megesett velünk. Nem sokat törődött a megírt forgatókönyvvel. Ötleteivel, forgatási módszereivel engem is teljesen ámulatba ejtett. Ha például megálltunk egy benzinkútnál, azonnal helyzetet kreált, és már forogtak is a kézi kamerák. Amint megérkeztünk a szlovák–ukrán határra, és megjelentek a rendőrök, a vámőrök, neki minden kapóra jött. Amit csak tudott, ott, helyben belekomponált a filmbe. Folyamatosan improvizáltunk. A végére nagyon elfáradtunk. Nagy kérdés, hogy mit vágnak össze a felvett anyagból. Vagy rohadtul jó film lesz, vagy óriási bukás. Ilyenfajta munkában még sosem volt részem. Meglátott egy legelésző tehenet, kérte, hogy fessék rá, hogy Ja ljublju tyebja! Rohant a gazda felháborodva, hogy mit képzelünk, azonnal mossuk le, de a tehén elszaladt, erre elkezdték kergetni. Én a társulat igazgató-rendezőjét játszom, aki hasmenéssel küzdve a szálláshelyéről irányítja a társulatot.

Milyen élményekkel gazdagította a kárpátaljai forgatás?

Huszonkét órás út után, éjszaka léptük át a határt. Szörnyűséges útviszonyok vártak ránk. Maximum 20 km/óra sebességgel lehetett csak haladni, annyira rosszak az utak arrafelé. Gyanítom, különben az összes tömés kiesett volna a fogunkból. Reggel, amikor kinéztem a motelszoba ablakán, vágtázó musztángokat, erős testfelépítésű vadlovakat és komótosan sétálgató teheneket láttam, és tíz-tizenkét éves gyerekeket, hármasával egy-egy robogón. Azt hittem, káprázik a szemem. Mintha időutazáson vettem volna részt. A maguk módján kedvesek is voltak az ott élők, én mégsem tudnék hosszabb időt ott tölteni. Gyönyörű a vidék, de annyi szemetet, hulladékot, mint arrafelé, soha sehol nem láttam. Még a gyönyörű folyót is telehajigálták mindenféle használati tárggyal. Mindez sokkolóan hatott rám. Hálásak lehetünk a sorsunknak, hogy itt élünk, és nem ott, ahol megállt az idő. Abban a környezetben, olyan körülmények között nagyon nehéz az élet. Félelmetes felismerés volt ez, nagy tanulság.

Kárpáti György Mór Guerilla című filmjében is feltűnik, méghozzá olyan remek fiatal színészek mellett, mint Krisztik Csaba, Hajdu Tibor, Vilmányi Benett. Hiteles korrajz a film: 1849-ben, a világosi fegyverletétel után mutat be néhány ismeretlen hőst.

Én egy pap vagyok a történetben, aki segít, útba igazít egy erdőben bujkáló, maroknyi csapatot. Ezek a fiatal katonák a szabadságharc bukása után az osztrák és az orosz megszállók elől, egyfajta partizánakcióban folytatják a maguk menekülési stratégiáját. 

Papot sem most játszott először.

Sőt nem is másodszor vagy harmadszor. Ilyenkor már csak az a kérdés, hogy katolikus vagy református papot kell megformálnom.

Horváth Lili szerelmes pszichothrillere, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre milyen helyzet elé állította?

Örültem ennek a felkérésnek is, hiszen egy régi vágású sebészorvos vagyok a filmben, aki félti a helyét a kórházban, mivel megjelenik az osztályán egy fiatal orvosnő, aki Amerikában tanult, és egészen más módszerrel gyógyít, mint ő. Ami igazán izgalmassá tette a munkát: életemben először élőben láthattam agyműtétet. Mi, a film szereplői csak imitáltuk az egészet, de a mellettünk levő nagy, nyitott műtőben valóban ott feküdt a beteg, és egy kivetítőn követhettük a műtétet. Borzongató élmény volt. Beleláttam egy ismeretlen személy koponyájába. Az agyműtétet éber állapotban végzik, végig kommunikálnak a beteggel, miközben nyitva a feje. Felnyitják a koponyát. Láttam mindent, fogót, fűrészt. Erős lélekjelenlét kellett hozzá, hogy megszokjam a környezetet. A legsokkolóbb az volt, amikor a forgatás végén, éjszaka találkoztam a műtétet végző orvossal, sőt a pácienst is eltolták mellettem, akinek tíz perccel korábban még láttam az agyát. Kérdeztem a professzort, hogy milyenek a beteg félépülési esélyei. Nem kertelt. Azt mondta: mint télen a szobanövénynek, odakint. Negyvenöt éves lehetett a férfi, agyvérzéssel hozták be, sajnos későn.

A Prágában végzett, Németországban és Csehországban felváltva dolgozó, macedón nemzetiségű Ivo Trajkov Farsang című filmjében zsíros gazdát játszik. Szlovák film, két magyar színésszel a főszerepben.

Érdekes helyzet volt nekünk is, Bárdos Judittal. A harmincas évek végén, Tiso fasiszta gárdájának megjelenésekor egy kis faluban, fent a hegyekben játszódik a film. A forgatókönyv František Švantner regénye nyomán íródott. A katonai szolgálatból hazatérő fiának a gazda apja választ menyasszonyt. Nagyétkű a férfi, megkívánja a lányt, többször erőszakkal szerzi meg, noha szerelemmel szereti. A fiú jó ideig semmit sem sejt, már csak a lakodalom után derül fény a történtekre. Miközben ő is mást szeret.

Az is érdekes helyzet lehetett, amikor a felvételek szünetében a szlovák stábtagok előtt Judittal magyarul beszélték meg a rendező instrukcióit.

Kérdeztem is a szlovák producertől, hogyan jutottak erre a döntésre, hogy egy ilyen eredendően szlovák történetbe két magyar színésznek adták a főszerepeket. Tudatos választás volt, mondta. Felülnézetből akarták láttatni a dolgokat. Elrugaszkodva a borovičkától, az árvai szalonnától és a bryndzové haluškytól. Ettől még a szlovák nézők számára izgalmas lehet a történet. A stábon belül pedig senkit sem zavart, hogy mi Judittal egymás között magyarul társalogtunk. Így fogadtak el bennünket. Ez a cseheknél is teljesen természetes. Ha csehül kell beszélnem, készségesen segítenek. Ivan Zachariáš arra kért az Eszméletben, hogy bátran keverjem a cseh és szlovák nyelvet. De hozzátette: úgy, hogy az mindkét fél számára érthető legyen. Egyébként Karlovy Varyban voltam két évig katona. A belvárosból, a Kolonnádból akkoriban sajnos semmit nem láthattam. A kaszárnya a vasútállomás közelében áll, de a külföldi turisták miatt a Kolonnád környéke tiltott zóna volt számunkra. Életemben akkor sétáltam arra először, amikor színészként már a filmfesztivál vendége voltam.

Prikler Mátyás készülő filmjében, a Hatalomban is bizarr forgatási helyszín várta: a pozsonyi krematórium.

Tudtam, hova megyek. Csak az első óra volt furcsa, utána megszoktuk a közeget. A szerepemre kellett koncentrálnom. Ugyanez volt a kórházban, az agyműtétnél is. Ott sem foglalkoztathatott a gondolat, hogy pár lépésre tőlem ott egy felnyitott koponya. A humor mint védekezési eszköz szerencsére mindenütt bejön. Első pillanatban, látva a sok koszorút, szalagokat, a krematóriumban is rosszul éreztem magam, aztán fontosabbá vált a feladat, hogy természetesen kell mozognom, léteznem egy ilyen extra környezetben. A film a politikai hatalom természetéről szól. Egy középkorú házaspár nem tudja feldolgozni fia elvesztését. Valahol Gömörben, a helyi potentátok vadászatán éri őt a halálos lövés. Bandor Éva játssza a feleségemet.

Bizonyára nem először.

Filmben igen. Színházban többször alkottunk már egy párt. Mindent meg tudunk beszélni, mit szeretnék én, mit ő. Éva remek partner. A rendező csak áment tud mondani arra, amit felkínálunk neki.

Ennyi film és ennyi utazgatás mellett milyenek azok az estéi, amikor Komáromban színpadra lép?

Három országban állhatok kamera elé, ami igazán felemelő érzés. De a színház ugyanilyen fontos számomra. Az a színészet alfája és ómegája. Ami a filmezést illeti, most itt egy hosszabb szünet. Élhetek magamnak is egy kicsit, nem csak a feladatoknak.

A szerző a Vasárnap munkatársa