Hans Zimmer júniusban újabb koncettel tér vissza Budapestre

Budapest |

<p>Az Oscar-díjas filmzeneszerző, Hans Zimmer tavalyi nagy sikerű koncertsorozata után 2017-ben ismét visszatér Európába, és június 1-jén Budapesten is fellép zenekarával - közölték pénteken a szervezők.</p>

Zimmer saját 15 fős stúdiócsapatával és szimfonikus zenekarral, valamint kórussal lép színpadra, így több mint 60 zenész játszik majd a koncertek alatt. A zeneszerző több mint száz filmhez komponált zenét, legújabb művei a BBC Bolygónk, a Föld című sorozatának második évadában, és a II. Erzsébet brit királynőről szóló, Netflixen futó The Crown című szériában hallhatók.

A német származású, most 59 éves zeneszerzőt Hollywood egyik nagy újítójának tartják, bár első nemzetközi sikerét még popzenészként aratta az újhullámos brit Buggles együttessel. A filmzene világába 1985-ben Az én szép kis mosodám című brit produkcióval lépett be, amelyet még az ismert komponistával, Stanley Myersszel együtt jegyzett. Első Oscar-jelölését az Esőember zenéjével szerezte, Oscar-díját 1995-ben Az oroszlánkirályért vehette át.

A zeneszerző első koncertsorozatát egy 2014-es fellépés indította el Londonban. A nagy sikerű előadás után tavaly 33 európai városban, köztük Párizsban, Berlinben, Münchenben, Prágában, Genovában, Dublinban, Bécsben és Budapesten koncertezett. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően jövőre folytatódik a fellépéssorozat.

A szervező Live Nation közleménye szerint az új világkörüli turné az Egyesült Államokban kezdődik, Ausztráliában és Új-Zélandon majd Európában folytatódik és egy amerikai körúttal zárul.

A kétrészes előadás első felében filmzenék, köztük a Gladiátor, Az oroszlánkirály, A Karib-tenger kalózai dallamai csendülnek fel, a második részben pedig mások mellett A sötét lovag - Felemelkedés és az Eredet című film zenéinek feldolgozása hallható a rock- és popzene világából érkező vendégekkel.

"Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol idén tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk" - idézték Zimmert a szervezők. 

Az európai turné május 16-án Helsinkiben kezdődik. Zimmer és zenekara a krakkói fellépés után érkezik a Papp László Budapest Sportarénába június 1-jén. A zenekar június 27-én Zürichben búcsúzik Európától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?