A nőkkel folytatott egészségügyi kapcsolataimban gyakorlatias, ironikus és fürge vagyok. Nem dicsekvésből mondom, jelentős sikereket könyvelhetek el. Persze azok a féktelen, bohó idők már elmúltak, amikor miazmás novemberi hajnalokon vihogó, festett arcú hetérákat gyaktam sorra szemrebbenés nélkül ismeretlen, macskahúgytól bűzlő kapualjakban, mit sem törődve azzal az apró kellemetlenséggel, hogy a szükségszerűen iktatott pauzák alatt nemes lőcsöm itt-ott megcsípi a dér. Megfontoltabb lettem, válogatós. Mondják, ez a korral jár, én inkább azt mondanám, klasszicizálódom. Az a jól ismert, maszatos otthon-érzetféleség noszogatása – hogy kandalló előtt, papucsban – ugyan még nem fenyeget, de tény, egyre több időt szentelek magamnak, és amennyire csak módomban áll, igyekszem tökélyre fejleszteni az öncsábítás ravasz kis trükkjeit. No nem mintha malac furfangjaimhoz nem tudnék megfelelő célszemélyt találni, ilyen típusú lányok mindig is akadtak, de unom kicsit az egyszer már megrágott húst, és valami különleges, igazi ínyencfalatra vágyom.
Az úgynevezett „tartós kapcsolatok” intézménye, mint afféle ragacsos lelki vattacukor, igencsak távol áll tőlem, bár megtörtént már, hogy ilyesmivel kecsegtettem célom mielőbbi zökkenőmentes elérése érdekében. Virgonc, örökké nyughatatlan porhüvelyem ilyenkor szigorú türelemre intem, s csak a koholt, nagy műgonddal levezényelt hízelgős-dorombolós kényeztetés után szakítom le – viszont annál nagyobb élvezettel – a tiltott gyümölcsöt. Olyan is akad, persze, hogy az első sikeres támadás után nem szedem azonnal a sátorfámat, érzelmi zavart és némi sutaságot színlelek, amivel az anyáskodásra is módfelett kapható nemi ügyfeleimmel el tudom hitetni, hogy szándékaim tisztességesek. Pedig dehogy; csupán a majdani „szakítással” kicsalható dühös könnyek – mint nyúlós lelki vattasó – látványának egzakt rögzítése motivál.
Könyököm a pulton, állam a tenyeremben: egy merő frusztrából odacsapott üres söröskorsó most a szuvasodó bal felső hatosomban, mint afféle delejes és huncut memento mori, kelletlenül berezonál. Bele is borzongok rendesen, de hamar gatyába rázom magam, és egy óvatos próbatekintet, valamint a mélységélesség pontos megválasztása után folytatom csendben a már megkezdett fürkészmunkát. És láss csodát, e trükkös kompozícióban – parányi zsírfolt itt, egy vékonyka repedés amott – utánozhatatlan foncsoros bájával ismét csak megjelenik a Nő. Ki hitte volna! Elégedetten konstatálom, ahogy a nagy, puha, szőrös testű gondolat, mint a setét rosszkedv átdorbézolt, alkoholos éjszakák után, rám ront hajszálereim zákányos útvesztőiben: oh, te gaz csődör, te hitvány kurafi, már megint baszhatnékod van?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.