György Norbert: A bizonyosság jegyében

Hasztalan minden segítő szándék és igyekezet. Az „emberélet” már csak olyan, amilyen. Embernek lenni a maga nemében csodás dolog, ám nem kis „feladat”. Mindenki megy a maga megszokott, önzés-vezette kerékvágásában a zűrzavaros feje után, bármi legyen is a következménye, mert azzal bizony senki nem számol. Makacsul, kitartóan ragaszkodva minden lényegtelenhez, mert csak ahhoz lehet igazán ragaszkodni, és csak azt lehet birtokolni.

Gondolataidba mélyedve meg szavakra hagyatkozva keresed az „élet igazságát”, mintha gondolattal meg szavak segítségével megtudhatnád, mi az IGAZSÁG, vagy akár egy kicsivel is „közelebb” kerülhetnél hozzá. Az igazságot, ami kérdésre még Jézus sem tudott szavakkal felelni Pilátusnak. Arra a kérdésre, hogy mi az igazság, CSENDBEN maradt. Pontosabban a „csendben maradás” volt a válasz, s ugyanakkor az a bizonyos kérdésbe foglaltatott IGAZSÁG is, mint ahogy azt kinyilatkoztatta, ez esetben is maga volt az IGAZSÁG. Mester volt a javából.

Ha mindenképp szeretnéd tudni, ki vagy valójában, ahhoz nem elég „csak valakinek”, mondjuk Jézusnak, Buddhának, Lao-Ce-nak stb. a tanait követni. Sőt, nem hogy nem elég, de alapvetően akár szükségtelen is. Eltávozott lelkek követőjévé akarsz válni, amikor te magad élsz? Van saját életed, ami sokkal fontosabb minden követésnél. Ők megtették a magukét, magukért, s ezáltal, átvitt értelemben, másokért is.

A „külvilágod” tükör. Magad azonosságát látod mindenben és mindenkiben. Igen, ez a te valóságod, akármilyen is, mert te vagy az az öntudatlan Isten, aki mindezt létrehozta, „megteremtette” magának, s most nemhogy gyönyörködnél a saját alkotásodban – az életedben –, inkább viszolyogsz, és sokszor elátkozod még a születésed percét is. Féled a fizikai halált, melyben Istent féled, vagyis magadat. Annyira eltévelyedtél a tér-idő labirintusában, hogy „önmagadfélő” lettél. Féled azt, aki-ami vagy, most és mindörökké, és „ismeretlenként” tekintesz önmagadra, holott náladnál jobban senki nem ismerhet. Ismeretlennek ismered magadat. Hát miféle élet ez?

Az anyagban megtestesülés örök változás. Azt az egyet biztosra veheted, hogy ez a mostani földi megtestesülésed is egyszer véget ér. Úgy, mint ahogy minden eddigi. Testi megnyilvánulásodban EGYszeri és EGYedi részmegnyilványulás vagy, ám maga a „nagybetűs élet” az mindig és mindenkor EGY. Sosem rész, mint ahogy nem is egész.  TELJESSÉG. Függetlenül attól, hogy mit gondolsz vagy mit képzelsz róla.

Olyan dolgokkal töltöd ki életed legjavát, ami nemhogy tudatosabbá tenne, hanem még inkább „eltávolít” igazi önmagadtól. Ahogy a jó öreg mondás tartja: nem látod a fától az erdőt. Egyre inkább nem, hiszen nemhogy az erdőt nem látod a fától, de nem látod a fát sem a szemedtől. Egész életed ennek a „vakságnak” a jegyében „múlik” el. Aztán valamikor, a neked megfelelő időben, „a köztes lét után” ismét „megtestesülsz”, de az a valaki, az az „Én” már nem az az Én lesz, aki előzőleg „Te” voltál, s mégis, micsoda azonosság, hogy ez is „Te” vagy.

Az egész „megnyilvánult” világ, világok, szenvedést hordozó testek. Mindegy milyen „testekről” van szó. A változás bennük az élet. A te tested is „Egy” azon testek közül. Azok, mert kettősség alkotja őket. EGYénként, egyenként és összeségükben mindegyiket, akik Ők néven vagy Te. Ez így van rendjén.

A szenvedés az élet nagy tanítója. Az embernek szüksége van a szenvedésre. Ha észreveszed ezt, a javadra szolgál, s gyarapodhatsz lélekben, önismeretben és a szenvedés áldás lesz számodra. Ha ezt nem veszed észre, hajlamos leszel azt hinni, hogy az egész világ összeesküdött ellened, és csak a véredet kívánja. Pedig semmi különös nem történik, csak annyi, hogy nem figyelsz kellőképpen. Nézd, hányan eveznek abban a csónakban, amiben te! Természetesen ez csekély vigasz.

Mindenség, TELJESSÉG vagy! Mégis világvégére vársz, meg valamilyen elmeszülte megváltás-csodára esküdözöl, ahelyett, hogy látnád azt, ami VAN. Ám nem látod, mert AZ túlontúl egyszerű. Olyanra vársz, ami sosem jön el, vagy ha mégis, gyorsan tovaszáll, mert csak a te gondolatod megtestesülésének tovasuhanó árnya. Meglehet, hogy a „Messiás” második eljövetelére voksolsz, miközben még az első sem érkezett el, és nem is fog, mert nincs is olyan, hogy „Messiás”, meg „Isten fia”, mert csak a te gondolatod megtestesülésének tovasuhanó árnya. A jövőre készülsz, miközben a jelenedben a napjaid meg vannak számlálva. Egy emberöltő nem nagy idő, a halál meg az ajtódon kopogtat nemsokára.

Akkor hát mi a lényeg? A lényeg mindig az, amit átlényegítesz. És mindig a lényeg a fontos. Legyen az bármi, ismétlem, bármi. Példának okáért akár egy fűszál. Ha el tudnád hagyni a fűszálhoz mint megnevezéshez kapcsolódó formát és nevet, megtudhatnád a mögötte rejlő formátlan, vitális EGYetlen energiát, ami a fűszálat megtestesíti az anyagban. Ha az ez irányú átlényegítés teljes, akkor valóban „MEGVILÁGOSODSZ”. Mindegy, mi által. Lehet az akár egy fűszál is. Önmagában véve azonban még ez sem elég, ha Isten és EGY vagy, mert még ez sem az, ami a Valóság, ami „VAN”.

Utóirat:

Az évek folyamán sok olyan emberrel találkoztam, akik saját életük jobbá tételén fáradoztak és fáradoznak, de nem tudták igazán mitévők legyenek. Számukra lettem, vagyok egyfajta „útmutató”, egyfajta segítő a mai napig is – mondják Ők, mert valójában mindenki csak magán segíthet, és mindenki csak Önmagának lehet a Mestere. Amit tudok, azt átadni nem tudom, mert azt csak megélni lehet, átadni nem. A regény, ami rajtam keresztül létrejött – nos, ebből mindenki azt szűri le, amit képességei megengednek neki. Nem szükséges vele egyetérteni, vagy elfogadni, sőt, jobb is, ha nem ért vele egyet, csak vegye fontolóra a benne foglaltakat, és adjon magának még egy esélyt. Majdan úgy is a saját élete példáján keresztül jön rá arra, hogy ez valóban így van, ha még most nem is érti, de ez idővel majd igazolja önmagát. Nem mementóként írtam ezt a regényt, mert még nem vagyok teljesen „halott” –, csak voltak, akik kértek erre, s ezzel, gondolom, eleget tettem nekik, s mindazoknak, akik a jelenben olvassák vagy a jövőben olvasni fogják.