Aktivisták akciói az életért

A 120 dobbanás percenként – mely Cannes-ban megkapta zsűri nagydíját – szerepelt az Európai Parlament Lux filmdíjára jelölt alkotások között, és megkapta az EP egyik különdíját. Az Európai Filmakadémia több kategóriában jelölte díjára, köztük a legjobb film és a legjobb férfi főszereplő (Nahuel Pérez Biscayart) kategóriában. Előzetesen már kihirdették az Európai Filmdíj hét kisebb kategóriájának győztesét; a legjobb vágás díját Campillo filmjének ítélték. Tegyük hozzá, abszolút megérdemelten, a nyugtalan ritmust eredményező vágás teszi (jó értelemben) idegesítően – a nézőben tartós szorongásos vibrálást kiváltón – mozgalmassá, feszültté a külső és belső helyszínek sokszereplős jeleneteit.

Pozsonyban a 120 dobbanás percenként című drámát a közönségnek több alkalma volt megnézni: vetítették a Be2Can szemlén, az Inakosť filmfesztiválon, a 19. Pozsonyi Nemzetközi filmfesztiválon (a másik két Lux díjra jelölt alkotással együtt ezt is bemutatták), de a Film Europe Media Company forgalmazásában a mozik műsorára is felkerült.
Annak idején francia filmesek az elsők között vágtak bele az AIDS témájának mozgóképes feldolgozásába, láttatásába. A Vad éjszakák (Les nuits fauves) című 1992-es, megrendítő dráma – melyet idehaza is vetítettek a mozik – kíméletlen őszinteséggel nézett szembe a biszexualitás és az akkor még elkerülhetetlenül halállal végződő AIDS problémájával. A világba (hozzánk is) az első játékfilmes feldolgozások egyikeként jutottak el e francia opusszal döbbenetes, hiteles felvételek a betegség lefolyásáról. Azért is volt hidegrázósan autentikus ez a mű, mert a Vad éjszakák alkotója, a HIV-fertőzött, majd (röviddel a film elkészülte után) a szörnyű kórban elhunyt Cyril Collard életrajzi filmje volt. A 90-es évek elején Párizsban játszódó filmet Cyril Collard „érintettként” maga rendezte és a főszerepet is eljátszotta. Collard kegyetlen élettörténete azonos címen könyv formájában is megjelent (magyar fordításban is).

Érdemes a Vad éjszakákat elolvasni vagy megnézni ahhoz, hogy még inkább belelássunk a 120 dobbanás percenként című új mozgógép által felvetett problémába. Mégpedig azért, mert a 120 dobbanás percenként a múltból, a betegség kezdeti korszakában fellendült küzdelemből, abból az időből elevenít fel kemény epizódokat, amikor a társadalom közönyösségét látva aktivisták egy csoportja elhatározta, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a HIV-fertőzésre, az AIDS-betegségre. Az Act Up francia aktivista csoport több síkon fejtett ki tevékenységet és próbált meg mozgalomként segíteni.
Megpróbálta felrázni a közvéleményt. Harcba szált a gyógyszercégekkel hatékonyabb szer (akár kísérleti) alkalmazását, valamint a kísérletek területéről visszatartott információk közlését sürgetve, igyekezett tájékoztatni a fiatalokat a védekezésről, továbbá különféle akciókkal (például illegális behatolással) megpróbáltak lépéseket kicsikarni a döntéshozókból az egészségügy és a tájékoztatás területén egyaránt.

Mindaz, amit a francia opus mutat, mára történelem. Egészen másként látjuk és értelmezzük az azóta elért eredmények tükrében a képsorokon kibontakozó valóságot, vagyis az Act Up csoport kaotikusnak, reménytelennek tűnő működését, belső konfliktusait, gyűléseit, akcióit, harcát – miközben az AIDS kérlelhetetlenül szedte áldozatait. A bekövetkezett tragédiák mégis nyomasztóan, lesújtóan, elkeserítően hatnak, és rengeteg kérdést vetnek fel ma is. A betegség stádiumába jutott, leépülő fiú lelki-testi állapotának bemutatása, a kérlelhetetlenül bekövetkező vég (kezdettől fogva tudjuk, hogy bekövetkezik) kilesése, leplezetlen követése nagyon erős, nyomasztó drámaként nehezül a nézőre.