Fényes szelek és tűzpiros helikopter

Visszaemlékezések, eleven történetek, érzések lebilincselően színes füzére a könyv, amely a Magyar Művészeti Akadémia gondozásában jelent meg az Így filmeztünk sorozatban. Jancsó Miklós életéről, művészetéről, bonyolult egyéniségéről, filmjeiről és környezetéről szól csaknem ötszáz oldalon.

„Az életmű, az alkotó ember megidézésén túl egyfajta családregény is kiolvasható belőle – írja a könyv Előszavában Gelencsér Gábor. – Intimitások akár, ám ezek az életesemények – s ez Jancsó szellemiségéből és személyéből következik – elválaszthatatlanok a műtől.”

Szekfű András neves filmtörténész, a Nemzeti Filmintézet – Film-archívum munkatársa, habitált címzetes egyetemi tanár. Salzburgban, Bécsben és Marosvásárhelyen is tanított. Angol, német, orosz és lengyel nyelven is megjelentek publikációi. Nemrég napvilágot látott Jancsó és köre című kötetének legrégebbi interjúja 1968-ban készült, a legutóbbiak 2020-ban. Idevágó beszélgetéseinek zöme nyomtatásban itt és most jelent meg először. Bevezetőjében felidézi: forgatókönyvvel a kezében szaladgált Jancsó Miklós körül a Fényes szelek forgatásán, de a filmben is feltűnik. Kispapként rendezte bele Jancsó. Rangját a csapatban Kende János operatőr fogalmazta meg. Szekfű András valaki volt a filmesek között azon a nyáron. A „valaki hozzon egy kávét”. Ma már hangzatos megnevezéssel illetnék: best boy. Ő az, aki a rendező óhajait lesi. A stábba úgy került be, hogy a hatvanas évek első felében, az Egyetemi Színpadon zajló beszélgetés után Jancsó Miklós közelébe sodródott, majd újságíró-gyakornokként interjút készített vele. Diplomamunkájában már külön fejezet szólt a rendező filmjeiről. Az egyetem elvégzése után munkatárs-ként kapott helyet a Fényes szelek forgatócsoportjában.

„Barátja voltam-e Jancsó Miklósnak? – teszi fel a kérdést az interjúkötet elején. – Nem szeretném, ha rólam is szólna a gúnyos közmondás: A zseni sírján dudva és barátok teremnek. Könyvem címe Jancsó és köre – de magam nem tartoztam Jancsó körébe. Barátságos kapcsolatunk ötven éven át tartott, de közben voltak hosszú évek, amikor nem is találkoztunk. Igazi hosszú beszélgetéseink pedig azok voltak, amelyeket ebben a könyvben most közreadok. Igen, barátja voltam, boldogan vállalom, de tudom, hogy a nyitott lelkű és barátságos Jancsó Miklósnak sok olyan barátja volt, mint én.”

Szegénylegények, Fényes szelek… Jancsó Miklós első nagy, „forradalmi” alkotásai. A cannes-i siker, Olaszország… ám ahogy Mészáros Márta meséli a könyvben: „Olaszországban akkor rengeteg jó rendező volt. Fellini, Visconti, Pasolini, nem is lehet felsorolni, annyi volt, és egyik jobb film, mint a másik, a francnak kellett nekik egy magyar! Udvariasságból, barátságból, de nem volt ez. Párizsban imádták Miklóst, ha akar, elmegy Párizsba, ott biztos csinál filmeket. Az angolok és a franciák jobban szerették.”

Három asszonnyal volt szoros emberi és szakmai kapcsolata. Csákány Zsuzsával, aki több mint tíz filmjét vágta, 1981-ben kötött házasságot. Előtte Mészáros Mártával élt. Ő nyilatkozza Csákány Zsuzsáról, hogy: „Amit az utolsó években csinált Miklósért, hogy még éljen, hőstett volt. Én sem tudtam volna azt megcsinálni, amit ő, hogy meghosszabbítsa az életét, és ez nagyszerű, de hát nagyon magányos volt Miklós. Az is volt a baj, hogy sokan meghaltak körülötte… De boldog volt, hogy a gyerekek és az unokák jártak hozzá… imádta, könnyes szemmel nézte őket.”

Csákány Zsuzsa a Fényes szelek idején ismerkedett meg Jancsóval, aztán elvesztették egymást tíz évre. Megnézte az akkor Olaszországban tartózkodó rendező Szerelmem, Elektra című filmjét, amiről azt mondja: „Elképesztő látvány volt, de a piros helikopter a végén rettentően bosszantott, mert valaki nekem Olaszországból ne mondja azt, hogy majd eljön a Kánaán! Ezt aztán később el is mondtam neki, amikor jól el is küldött a francba. Fogalmam nincs a világról, mondta.” Szó esik az interjúban Jancsó naplójáról is, amelyet most Csákány Zsuzsa rendez. „Rettentő sok az intim információ benne, amit én most, akár elítélnek engem, akár nem, megszüntetek. Egyszerűen kihúzom, kisatírozom, hogy ha majd egyszer valaki a kezébe kapja, az se tudja elolvasni. Én elolvastam, tudom, hogy mi van ott. Nem tartozik senkire. A többit közreadom majd, ha elkészül. De ez körülbelül a 105. születésnapjára fog elkészülni.”

A harmadik asszony: Giovanna Gagliardo olasz forgatókönyvíró, dokumentumfilmes. Öt filmet jegyez Jancsó Miklóssal. „Nekünk mindig úgy mesélt Giovannáról, mint munkatársáról – mondja Grunwalsky Ferenc, akinek még a kisujja is összeforrott Jancsó Miklóssal. – Hogy köztük mi történt, nem tudom. Hogy Giovanna ki volt, nem tudom. Azt tudom, hogy nagyon utálta a magyarokat. És sznob volt. Mikivel nem voltak sznobok, de az a nő az volt. Tényleg nem találtam Miklós barátai között senkit, aki összebarátkozott volna, vagy jóban lett volna Giovannával. Nem volt buta nő, csak valami iszonyú bizonyítási kényszer volt benne.”

Jancsó egész életében baloldali érzelmű ember volt. Ahogy Szekfű András írja a könyvben: „De ez a baloldaliság az ő számára a szegények melletti kiállást jelentette. Ez végighúzódik az egész életén, az egész művészetén. Ehhez haláláig hűséges maradt.”

Ikonikus alkotások sora, a magyar filmnyelv megújítása és a hosszúsnittes technika tette világhírűvé Jancsó Miklóst. Személyiségének varázsa alól kevesen tudták kivonni magukat. Születésének 100. évfordulójára készült a könyv. Minden benne van, amit tudni kell róla.

A szerző a Vasárnap munkatársa