FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: Felszámolt temetők IX. / Szarajevó, Mali park

Ülünk a parkban a padon, balra egy bácsi eteti ráérősen a galambokat zsemlemorzsával, fölöttünk lila futóakác fürtjei lógnak. Nincs illatuk. Amikor visszajöttem J-tól Párizsból, hársfavirágillattal volt tele minden. A régi szlávok hársat ültettek a sírokra, e hagyományt az iszlám felvétele után is követték a bosnyákok. Persze lehet, hogy ezeket a fákat már Hugo Krvarić ültettette, aki a régi temetőből parkot tervezett.

Mögöttünk a Danijel Ozmóról, a grafikus partizánról elnevezett utca. Ozmo annyi évesen végezte Jasenovacban, mint amennyi akkor voltam én, amikor itt laktam. Előttünk boszniai, helyesebben jugoszláv költők és írók szobrai félkörben, többük idegen, néhányukkal meg időközben némi ismeretségre tettem szert soraik által. Csak bámulják a forgalmas villamosmegállót, emberek örvénylenek, fel-le szállnak, a trafikban cigit vesznek. A Marsal Tito út túlfelén jobbra a városi hivatal épülete, balra Ali pasa dzsámija, a sabah namazra, a hajnali imára hívó ezánja gyakran talált ébren költők és írók sorait silabizálva az egyre rövidülő szarajevói éjszakákon, az idő átmenetiségére, a minden véget magában foglaló kezdetre emlékeztetve. Na, akkor mutatom a temetőt, mondtam Neki, és megragadtam a csuklóját, és tíz lépéssel később elengedtem.

Čekrekčinicának hívták, az egész az volt, ahogy körbenézel. Muslihuddin Čekrekčija gazdag kereskedő volt a 16. század elején, ő építtette a róla elnevezett, szerintem az egyik legköltőibb dzsámit Kovači és a Baščaršija között. Az ő vakufja (kegyes alapítványa) tartotta fenn a temetőt, ott a sírköve a Veliki parkban. A nép evlijának, szent embernek tartotta. Ez a környék volt a török időkben az Ali pasa mahala, már a város perifériájának számított, a temetőn át vezetett a fő útvonal (džada) a belvárosba. Egy tipikus mahala, azaz városnegyed apró utcák (sokak) összessége, egy dzsámi (vagy templom) köré szerveződött, fecskefészek-szerűen egymásra épülő házakkal, rejtett kertekkel, česmával (forráskút), pékséggel, iskolával (mekteb), fűszeressel (bakalski dućan), nyilvános kifőzdével, ahol a nincstelenek is ételt kaptak (imaret), meg mindennel, ami egy vakuf, egy rendes mahala tartozéka. Bár mindez megvolt itt is, azonban Ali pasa dzsámiját temető vette körül, s peremén szétszórt házak, kertek, a Koševo patak partján malmok álltak. Már e szétszórtság is mutatja, hogy a mahala esetlegesen alakulhatott a város szélén álló házakból, miután megalapult a vakuf s felépült a dzsámi 1561-ben, a minaretje tövében fekvő Hadim Ali pasa végakarata szerint. Szarajevó lakosságának első rendszeres összeírása 1867-ből eleven képet fest az Ali pasa mahala világáról az oszmán uralom végnapjaiból. A muszlimok mellett pravoszláv és néhány katolikus családot is találunk, a lakosok többsége kertész volt, vagy kézműves, kiskereskedő. Az is kiderül, hogy a Danijela Ozme utcát Dereboj sokaknak, Patakmenti utcának hívták törökül – aztán a két világháború között a literátus szarajevói ferences, Franjo Jukić nevét viselte, aki az összeírásban szereplők többségének kortársa volt.

Aztán 1878. augusztus 19-én minden megváltozott a mahala, a város és a vidék életében is. Joseph Philippovich táborszernagy csapatai a város bevételénél éppen e dzsáminál ütköztek a lakosság nagy ellenállásába, amely véres összecsapássá fajult. Néhány évvel később a kolonizáló Monarchia felvilágosult, európai városrendezésének részekén higiéniai okokra hivatkozva igyekezett bezárni a városbéli régi temetőket – a lakosság passzív ellenállásának azonban engedni kényszerültek. A városvezetésnek 1885-ben sikerült kiegyeznie a vakuffal, amelyhez a Čekrekčinica temető tartozott, hogy városi parkká alakítsák azt – azzal a feltétellel, hogy a nisánok a helyükön maradnak. Bár vallásjogilag így is aggályos volt a lépés, a temetőket tilos bolygatni, s nem sokkal később a városlakó muszlimok petíciót is kezdeményeztek a döntés ellen – sikertelenül.
A dzsámi szomszédságában musala mejdan állt, olyan nyílt tér, amely imahelyként szolgált például a mekkai hadzsra induló zarándokok számára, s lehet, hogy korábban a Magyarország ellen vonuló katonák számára is. Erre ma már csak egy utcanév emlékeztet, a musala helyén épült fel ugyanis ezekben az években a tartományi kormányhivatal (Zemaljska vlada) Josip Vancaš, a korszak legfontosabb szarajevói építésze tervei alapján – itt székel ma az ország elnöksége (Predsjedništvo BiH).

A Koševón átvezető apró ottomán híd, amely szintén Ali pasa nevét viselte, csak apró veszteség volt a későbbi jugó éra átalakításaihoz képest. Az ötvenes években szélesítették ki az úttestet, bővítették a villamossíneket, aminek a dzsámi mellett álló gyönyörű álmór stílusban épült (1910) Paviljon kávéház is áldozatul esett. Ahogy egy régi derviskolostor is, amelyet a nép Gaziler tekijaként ismert, s amely feladatai közé tartozott Ajni és Šemsi dede, a két harcos dervis türbéjéről való gondoskodás. Ennek helyén ma a dzsámival szemben a Higijenski zavod fehér szockockája áll. A két dervis nisánját, több másikkal, amely útban volt, a dzsámi haremjébe (udvarába) vitték át. A hagyomány szerint mindketten Szarajevó bevételekor estek el.

De a sírkert már itt volt a lakosok, az épületek, a házak, az utcák, sőt a dzsámi előtt. Mondom Neki a Higijenski zavod mellett, a villamosmegálló mögött tíz lépés után a park csücskében. Véres csatatér lehetett itt, amikor el-Fatih szultán, a Hódító csapatai bevették a vidéket. Itt találjuk a legrégibb nisánokat a városban, šehitluk volt itt (šehid – vértanú), e sírköveken még nincs kőturbán, sem írás – e régi típust gaziler nišannak nevezik (gázi – a hit harcosa). E régi trapéz alakú, háromszögletű csúcsban végződő sírköveken gyakran találkozunk a hold, a kard vagy szablyát tartó kéz ábrájával, domborművű rózsabimbókkal vagy éppen állatok ábrázolásával, mint átellenben a dzsámi mellett az egyik kövön vagy a Nemzeti Múzeum udvarán – a kő kopása képzelt lényekké változtatja őket. A kutatók többsége e nisánokat a középkori, a gyakran bogumilnak tartott (máig nem bizonyított) középkori síremlékektől (stečci) eredezteti. Mutatom Neki a két trapéz követ, rajta a félhold. Ők voltak itt az első lakosok. Én jöttem végül. Én mentem, ők maradtak. Mondom Neki, míg elindulunk a R-hoz a Danijela Ozme utca felé, hogy meglátogassuk az eleven lakosokat is. 

Száz Pál