Eltérő megközelítések médiáról, hatalomról

Most, hogy véget ért a harmadik évad, már egy ideje azon gondolkozom, miről is szól a The Morning Show. Nem tudnék egyetlen, ütős, plakátra kívánkozó ajánlót írni a Jay Carson amerikai forgatókönyvíró és producer alkotta sorozat elé, mert a legutóbbi két szezon radikálisan mást kínált, mint az előző kettő, a legelső pedig olyan ügyesen játszott a történetvezetéssel, hogy önmagában is nehéz lenne besorolni.

Amikor 2019. november 1-én az amerikai multinacionális informatikai vállalat beindította Apple TV+ nevű streamingplatformját, a The Morning Show az első műsorok egyikeként került fel a digitális tárhelyre. Az új felület zászlóshajójaként meglovagolta az akkor már két éve tajtékzó #metoo-hullámot, de nem csak támogatta, hanem olyan ügyesen, elegánsan ostorozta is a mozgalmat, hogy mire az ember kidühöngte magát a túlzásba vitt érzékenyítésen, már azon kapta magát, hogy a produkció egyáltalán nem egysíkú üzenetet szeretne átadni.  A második évadban az amerikai tévétörténelem kegyvesztett legendája, Mitch Kessler (Steve Carell) botránya helyett már a két női főszereplő, Alex Levy (Jennifer Aniston) személyes drámája, az „új” sztár, Bradley Jackson (az Oscar-díjas Reese Witherspoon) viharos családi és magánélete, valamint a koronavírus-járvány borzalmai kerültek terítékre. A szeptemberben indult harmadik évadban már nincs túl nagy szerepe a szexuális és hatalmi visszaéléseknek, nem virágzik a korrupció a UBA elnevezésű médiavállalaton belül, nincs már tényleges bérfeszültség, ellenben van egy öntörvényű milliárdos, Paul Marks (Jon Hamm), aki meg akarja venni az egész hóbelevancot, pedig azt sem tudni, ki fia-borja és mit akar tenni, Bradley magánélete pedig fenekestül felfordul.

A médiával foglalkozó alkotások jobbára erőteljesen reflektálnak a társadalmunkra, hiszen ezt teszi az iparág is, amelyet témájuknak vagy díszletüknek választanak. Ennek ékes példája Sidney Lumet 1976-os klasszikusa, a Hálózat vagy a többszörös Oscar-díjas film tavaly készült pesti színpadi adaptációja, a Puskás Tamás által jegyzett Network, amelyek a televíziós csatornák vezető producereinek felelősségéről, médiafogyasztási szokásainkról, befolyásolhatóságunkról és szakmaiságról elmélkedtek. A The Morning Show három évadon keresztül törekszik valami hasonlóra: a pörgő médiavilág okozta izgalmak mellett végigmegy a hatalmi harcokon, az aljas játszmákon, az erkölcstelen eltussolásokon, az álszentségen, a hímsovinizmuson, a nők, a színes bőrűek helyzetén, a színfalak mögötti igazság és a tévében közvetítetteken. Eljátszik azzal, hogy mi történik, ha valaki egy vezető reggeli műsor sztárjaként fittyet hány a járványintézkedésekre és New Yorkból Milánóba repül, hogy találkozzon a szexuális visszaélésekkel vádolt kollégájával. És azzal, hogy mit kell éreznie annak a férfinak, aki megbánja a tetteit, bár nem teljesen érti, hogy miben követett el hibát. És mi a helyzet az asszonnyal, aki tökéletes dokumentumfilmes lehetne, ha lenne rá lehetősége, viszont az aranytojást tojó tyúkot éppen a barátja, a közellenség Mitch Kessler testesíti meg, az ő emlékén viszont nem szeretne átgázolni, az adott szóhoz pedig hű marad? Az igazi bonyodalmat az eltörléskultúra (cancel cultre) szolgáltatja, amelynek kiszámíthatatlansága és logikátlansága úgy illeszkedik a történet szövetébe, mint egy építőkocka a gyermek kezébe.

Mégis, a harmadik évad tíz epizódja már inkább tűnik utólövésnek, a provokatív dolgok helyett már csak egy-egy magándráma kerül górcső alá. A The Morning Show 2023-as kiadása nem is titkolja, hogy nincs miről beszélnie, Alex és Bradley már túlléptek a tabudöntögetésen, így marad az élőben közvetített – béna látványparádés – űrutazás, a csatorna nagyon komoly kiárusítása, majd utolsó pillanatos megmentése és az Amerikai Egyesült Államok Capitoliumának ostroma körüli tudósítás, amely még annál is több galibát okoz, mint azt első blikkre vélhetnénk. Igaz, az olcsó romantikus komédiák bugyuta megoldásait idézi, amikor Paul és Alex – fittyet hányva a munkakapcsolatukra – egymásba gabalyodik, mégis van abban valami izgalmas, hogy miként oldják meg ezt a faramuci helyzetet a széria jelenlegi szkriptírói.

A lehetőség valóban adott volt, de a sorozat újonnan csatasorba állított alkotói végül ezzel éppúgy nem tudtak mit kezdeni, mint a rendíthetetlen, belevaló és már-már ördögi csatornaigazgató, Cory (a nagyszerű Billy Crudup kimagaslik a mezőnyből) Bradley-hez vagy éppen befolyásos édesanyjához fűződő viszonyával, de a szókimondó nyugat-virginiai tévésztár leszbikus románca és a UBA-n belüli tisztogatás sem kecsegtet sok izgalommal. Mivel már nem tud újat mutatni, a sorozat úgy veszti lendületét, mint egy zuhanó X–15-ös, amelyet csak ideig-óráig tudnak megmenteni az olyan profi húzónevek, mint Jennifer Aniston és Reese Witherspoon, vagy az olyan ragyogó kiemelt mellékszereplők, mint a Billy Crudup mellett felsorakozó Greta Lee vagy Holland Taylor. Az aktuális témák merész tálalása, ami nem is olyan régen még az eredetiséget és gördülékenységet szavatolta, mostanra csak kötelező látványelem: a koronavírus, a Trump-korszak lezárulása, a George Floyd-eset, az abortusztilalom, a kábelcsatornák leáldozása, a streamingplatformok felfutása, a techguruk médiára gyakorolt hatása, az orosz–ukrán háború.

Az évadzáróra megmenekül a csatorna, elsimítódnak a ráncok, megszűnik a folytonos konfrontáció. Ha mindez nem lenne elég, Bradley és a testvére, Hal közösen adják fel magukat az FBI székházában, amiért a férfi bántalmazott egy rendőrt a Capitolium január 6-i ostromán, a nő pedig hírt hamisított és hazudott a hatóságoknak. Ekkor azonban a The Morning Show már nem igazán szatíra (inkább melodráma), és már csak nyomokban érezhető rajta Brian Stelter amerikai újságíró Top of the Morning című, tényfeltáró bestsellerének hatása. Ezután már tényleg nincs, legalábbis nem kellene folytatás – mégis készül a negyedik évad.