Elhunyt Roy Scheider színész

Little Rock (Arkansas). Elhunyt Roy Scheider amerikai filmszínész, a Cápa-filmek rendőrfőnökének megformálója. A 75 éves sztár halálhírét az Arkansasi Egyetemi Kórház jelentette vasárnap. A halál okáról nem számoltak be, de a kórházi szóvivő nyilatkozata szerint két éven át csontvelőrákkal kezelték a színészt.

Little Rock (Arkansas). Elhunyt Roy Scheider amerikai filmszínész, a Cápa-filmek rendőrfőnökének megformálója. A 75 éves sztár halálhírét az Arkansasi Egyetemi Kórház jelentette vasárnap. A halál okáról nem számoltak be, de a kórházi szóvivő nyilatkozata szerint két éven át csontvelőrákkal kezelték a színészt. Schneidert kétszer jelölték Oscar-díjra, először a legjobb mellékszereplő címére 1971-ben a Francia kapcsolat című William Friedkin által rendezett filmben Gene Hackman partnereként, majd 1979-ben a Mindhalálig zene című Bob Fosse-film főszerepéért. Legismertebbé mégis a Cápa legendás sorozata tette. A filmszínész politikailag is elkötelezett volt: több civil mozgalomban vett részt, tüntetett többek között az iraki háború ellen is. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?