Elhunyt Lars Gustafsson svéd költő, regényíró, filozófus

Stockholm |

<p>Elhunyt 79 éves korában vasárnap Lars Gustafsson svéd költő, író, filozófus, akinek egyik legismertebb műve az Egy méhész halála című regény volt.</p>

Gustafsson 21 évesen írta első könyvét, utolsó regénye, a Doktor Wassers recept pedig tavaly jelent meg svédül. Az író számos irodalmi díjat és kitüntetést kapott, elnyerte a Thomas Mann-díjat, tagja volt a Berlini Művészeti Akadémiának, valamint a Mainzi Tudományos és Irodalmi Akadémiának és irodalmi Nobel-díjra is jelölték.

1936-ban született a svédországi Vasterasban, és filozófiából doktorált. Hosszú ideig élt Amerikában, ahol 1983-tól az Austini Egyetem professzora volt, kreatív írást és filozófiát oktatott. 2006-ban vonult nyugdíjba. 

Számos művét több mint tucatnyi nyelvre lefordították. Az Egy méhész halála  című regénye, egy rákban szenvedő, az életével számot vető méhész fiktív naplója, a kritikusok és a közönség körében is nagy sikert aratott, amikor a hetvenes évek végén megjelent. A magyar fordítás 1986-ban az Európa Kiadó gondozásában látott napvilágot.

Gustafsson így írt róla: "Könyv a fájdalomról. Utazás oda, ahol a fájdalom uralkodik, és a fájdalom nem tűri meg a riválisokat".

Mikor arról kérdezték egyszer, hogy honnan nyeri az ihletet, ezt válaszolta: "Hallgatok és figyelek. Az alkotásnak nincsenek szabályai. Egy regény ötlete származhat valami apróságból, amit mond valaki, vagy egy megpillantott arcból. Egy rabbi egyszer azt mondta nekem: amikor az Isten Mózeshez szólt abból a bokorból, a hangja nem mennydörgött, hanem nagyon gyöngén szólt. Erősen oda kell figyelni erre a hangra" - mesélte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?