Életveszély az Alabama hajón

A világpremiert még szeptember végén tartották az 51. New York-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Az amerikai zászló alatt hajózó teherszállító és kapitánya valós történetét feldolgozó mozit a közönség tízperces állótapssal fogadta. A bemutatón a rendezőn és Tom Hanksen kívül megjelent Richard Phillips kapitány is, aki előtt Hanks mélyen meghajolt, hogy kifejezze elismerését a tettéért és a kitartásáért. (A kapitányt annak idején Barack Obama elnök is köszöntötte, és példaképül állította az amerikaiak elé.)

Paul Greengrass mozija diadalmenetben hódít: több nemzetközi fesztiválon is szerepelt már húzófilmként – október második hetében a londoni filmfesztivál nyitó- és záróakkordja volt. Nagy esélyesként tartják számon a közelgő díjszezonban. Ugyanakkor a Maersk Alabama kereskedelmi hajó legénysége nem egyöntetűen fogadja elismeréssel a filmet. Néhányan közülül perlik a kapitányt. Úgy vélik ugyanis, hogy Phillips nem vette figyelembe az amerikai és a brit tengerészet figyelmeztetéseit, s a kalózok által ellenőrzött vizeken hajózott. Ezzel az életüket veszélyeztette. Tény, s ez a film ajánlójában is szerepel: „2009. április 7-én az USA Tengerészeti Hivatala figyelmeztetést adott ki. Azt ajánlotta az amerikai zászló alatt hajózóknak, hogy a fokozódó kalózveszély miatt legalább 1100 kilométer távolságot tartsanak Szomália partjaitól.” A Maersk Alabamát pedig – amely szomáliai, ugandai és kenyai jótékonysági szervezetek számára szállított segélyt – egy nappal később ostromolták meg a kalózok a veszélyes vizeken. Nem ez a film fogja eldönteni, hogy a legénységből azoknak az érvelése áll-e közelebb az igazsághoz, akik a kapitányt elmarasztalják, vagy azoké, akik támogatják, hiszen – a hatás fokozásáért – a rendező a valós eseményeket feszültségkeltő fiktív helyzetekkel egészítette ki. Az azonban a film eddigi fesztiválsikereiből is kiolvasható, hogy Tom Hanks alakításában Phillips kapitány mozgóképes alakjával megszületett a néző előtt példaként lebegő új amerikai filmes hős.

Pár felfegyverkezett, dollármilliókat követelő szomáliai tartja sakkban a hajó fegyvertelen legénységét nyílt vízen. Nincs hova bújni, nincs hova menekülni. Kilátástalan helyzet, egércsapda. A kapitány próbálja menteni a menthetetlent, de túszul ejtik. Túszként irgalmatlanul nehéz pillanatokat kell megélnie az egyre kaotikusabban cselekvő kalózok fogságában addig, amíg az amerikai haditengerészet műveletet készít elő és hajt végre a kiszabadítására.

A teljesítmény, ahogy Tom Hanks eljátssza a kapitány lelki összeomlását a film utolsó epizódjaiban, újabb Oscar-díjat hozhat számára. A színészi játéknál maradva: ritkán lehet autentikusabb alakítást látni annál, mint amit a szomáliai támadókat megformáló színészek nyújtanak. Jelenlétükkel a dokumentarista hitellességet teremtik meg – nem mellesleg ebben rejlik a film ereje. Ez azért is lényeges momentum, mivel a rendező nemcsak Phillips kapitány visszaemlékezéseire támaszkodott, a másik fél is érdekelte. Megpróbált rávilágítani a modern kalózkodás okaira, vagyis arra a környezetre, és azoknak a gazdasági körülményeknek a hátterére, amelyből a szomáliai támadók „kinőttek”. A kalózok utalnak rá, hogy halászok voltlak és lennének, ha nem vesztették volna el a megélhetésüket az ipari halászat következményeképpen.

Ez persze nem lehet felmentés. Greengrass mozija nem is akar felmenteni, csak igyekszik mélyebbre ásni, több lenni a támadás lezajlását rekonstruáló, akciókban dús kalandfilmnél, melyben a káosz és a fegyverek jelenléte teremt valósnak érzékelhető izgalmat. A mögöttes valóságról is megpróbál elgondolkoztatni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"126015","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]