Élete gerincét a játék alkotja

Sokkolta őt a koronavírussal járó összes korlátozás, mondja. Nem tervezhetett, semmire nem készülhetett, zavarta, hogy nem tudta, meddig tart ez a helyzet.
„Gyarló emberként egyszerűen vegetáltam. A szó legszorosabb értelmében. Vártam, hogy közöljék velem, mi lesz a színházban, mikor indulhat újra az évad, érvényesek-e a filmes felkérések, milyen problémák várhatóak. Minden leblokkolt. A legszörnyűbb az volt, hogy nem lehettem befolyással a történésekre, nem tudtam irányítani a dolgokat, nem volt más lehetőségem, csak beletörődni mindenbe. Nem estem apátiába, megéltem a napokat, sőt mint mindenki más, én is próbáltam okos lenni. Tisztán akartam látni, milyen következményekkel jár majd ez a váratlan helyzet, hogyan forgatja fel az életemet, a színház működését.”
A leállást követő első hetekben nem is volt aktív. Mivel az a típus, aki szereti előre tudni, mi vár rá, hiszen az életét a munka tartja rendben, tehetetlenül figyelte a körülötte és a világban zajló eseményeket.
„Mindent beírok a naptárba, hogy mikor, hol, milyen munka vár rám, a többi kötelességemet pedig ennek rendelem alá. De mivel ezek a pontok, cölöpök hirtelen eltűntek az életemből, úgy éreztem, lógok a levegőben. Az életem gerincét a munka alkotja, ami nem biztos, hogy jó. Ha ugyanis elveszítem ezt a fonalat, elkezdek szerencsétlenkedni, és vigyáznom kell, nehogy kicsússzon a talaj a lábam alól. Az a jó, ha be vannak táblázva a heteim. Nem kell, hogy hétfőtől vasárnapig minden órám foglalt legyen, de szeretem tudni, hogy értelmes munkával töltöm a napjaimat, hogy mikor kezdődik el, és mikor ér véget valami. Egy forgatás vagy egy színházi próbafolyamat. Hogy bizonyos idő alatt el kell érnem valahová, meg kell élnem valamit, s csak utána jöhet az újabb feladat. Ezen a mezsgyén futok végig. Lehet, hogy ezt nevezik munkamániának? Bizonyára igen.”
Hogy mennyire élvezte a semmittevést? Három-négy napig nagyon, vallja be töredelmesen, aztán elszégyellte magát, mert tudta, az égvilágon semmi hasznosat nem csinált. Még csak nem is olvasott, sőt zenét sem nagyon hallgatott. Pótcselekvéseket keresett.
„Elmentem Zselízre, jóanyámnál festettem mindent, amit lehetett, aztán kitaláltam, hogy a lakásomban átépítek ezt-azt, de semmi nem lett belőle, csak úgy folytak el a napok. Utólag sajnálom, hogy így alakult, mert angolul is tanulhattam volna, csak nem volt hozzá motivációm. Ha egy szerep kívánta volna meg tőlem, az más, akkor teljes erővel belevetem magam. Horgásztam, de azt sem olyan gyakran. Inkább csak kijártam a természetbe.”
Ezután jött a film, a Fehér lovon fekete, Rasťo Boros rendezése. Plusz egy másik film, a Mese a gyógyító vízről. Előbbi Losonchoz és Rimaszombathoz köti, utóbbi Bajmóchoz. Ez most a kihívás számára. Innen oda, onnan ide. A két forgatás ugyanis párhuzamosan zajlik. Hol az egyik filmben áll a kamera elé, hol a másikban. A mesefilmben molnárként szerepel, akinek világgá megy a fia. Félen ugyanabban a malomban zajlik a forgatás, amelyben Udo Kier A festett madár molnáraként kanállal vájta ki felesége szeretőjének mindkét szemét. A Gömörben születő filmre régóta készült. Egy éve már, hogy a rendező megtalálta őt ezzel a maffiatörténettel.
„Eleinte nem sok kedvem volt hozzá. Mondtam a rendezőnek, hogy már öregnek érzem magam egy kisvárosi maffiavezér szerepére, nem tudok mit kezdeni vele. Erre elmagyarázta, hogy nem az emberek megalázása, és végképp nem az erőszak formái érdeklik a történetben, hanem emberek által egy országrész bemutatása. Lucsáno, akit játszom, megfáradt férfiember már, aki a történet végére meg is tisztul valamennyire. Két város bandája csap össze a filmben, én vagyok a tapasztaltabb maffiavezér, a bohém rimaszombati, a riválisom pedig Losoncot tartja a kezében. Mindketten a helybéli cigányokból élnek. Uzsorások, akik pár tyúkon kívül semmi mást nem tudnak felmutatni. Voltaképpen pitiáner bűnözők. Lucsáno már ki is lépne az egészből, hiányzik egy komolyabb kapcsolat az életéből, családra vágyik, jó irányba változik az értékrendje. Rimaszombatból származik a rendező, ismeri jól ezt a tájat és az itt élőket. Tudja, hogy ezt az országrészt valaki mindig uralta, sosem fejlődhetett úgy, mint a nyugati régió. Mostohán kezelték. Aki itt megvetette a lábát, az bizony szipolyozott. Erről szól a film groteszk figurákkal. Lucsáno nem egy vérengző fenevad. Neki pisztolya sincs, csak egy kése, és azt is csak akkor használja, amikor megment egy lányt az öngyilkosságtól. A béke jeléül ezt a kést adja aztán oda Pataki Sanyinak, a másik bandavezérnek. Rengeteget beszélünk még most, a forgatás során is a figurákról. Szinte naponta születnek újabb és újabb gegek, poénok, még mindig formáljuk a történetet, árnyaljuk a figurákat. Nem a külsőségek érdeklik a rendezőt, és a közhelyes megoldásokat is messziről kerüli. Lucsáno sem egy kiborotvált fejű izomállat, hanem egy igazi hús-vér ember, akinek nem egy vastag aranylánc lóg a nyakában. Ő annál sokkal decensebb figura. Nem egy olcsó, öncélú, giccses történet hőse, hanem egy humorral átszőtt, drámai komédia nem teljesen elítélhető alakja.”
Július elejétől augusztus közepéig kamera előtt áll, szeptemberben viszont már a Jókai Színházban próbál Mokos Attila. Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabjában várja őt egy remek szerep. Új évad, új igazgató, új remények. Volt már ő is megbízott igazgatója, művészeti vezetője a társulatnak. Tudja, milyen nehéz feladat színházat irányítani. Főleg színészként. 
„A társulat legrégebbi tagja vagyok, a színművészeti főiskola elvégzése óta megszakítás nélkül Komáromban játszom. Sok mindenbe beleláttam az elmúlt évek során. Gál Tamás, a színház frissen kinevezett igazgatója érdeklődve hallgatta végig az észrevételeimet, ami nagyon jólesett. Remélem, tudtam és a jövőben is tudok majd jó tanáccsal szolgálni, néhány kérdésben segíteni, megtalálni a helyes irányt a színház irányításában. Drukkolok neki, hogy az igazgatása alatt új lendületet kapjon a társulat. Mint gyerek a karácsonyt, úgy várom, mi lesz a csomagjában. Bizakodó vagyok. A közönségünk már most, a krízishelyzetből kikerülve jelezte, hogy éhes a színvonalas előadásokra.”

A szerző a Vasárnap munkatársa