Egy szabad ember: Márai Sándor

Gyorsvizitem a milánói könyvesboltokban és antikváriumokban (a Castello Sforzesco környékén) így festett: - Jó napot! - mondtam.
- Jó napot! - mondta az eladó. - Magyar írótól van könyvük?
- Hogyne volna - felelte az eladó, elcsoszogott, majd visszatért három Máraival.
- Más nincs? - kérdeztem.
- Hogyne volna - felelte az eladó, elcsoszogott, majd visszatért három másik Máraival.
Márai külföldi sikerének titkát nehéz megfejteni. Mert míg a magyar olvasó elsősorban a memoár jellegű írásokat (Egy polgár vallomásai; Föld, föld!...; Naplók), esetleg a Füves könyvet tekinti az életmű csúcsának, addig külföldön főként regényeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Ő maga nem szerette, s megfilmesíteni sem engedte A gyertyák csonkig égnek című regényét, halála után mégis éppen ez a mű teremtette meg az európai Márai-kultuszt (színpadi változatát például a londoni Duke of York's Theatre mutatta be, az Oscardíjas Jeremy Irons főszereplésével; az azonos című hangjátékot pedig a BBC-Radio 3 tűzte műsorára).
Népszerűségét jelzi, hogy a müncheni Piper kiadónál könyveinek összkiadása három év leforgása alatt elérte az egymillió példányt, s kötetei Olaszországban is százezres nagyságrendben fogynak. A legnagyobb angol könyvtárnak számító British Library internetes katalógusa a „Márai Sándor“ címszóra öszszesen 148 találatot jelez, s még a kaliforniai Berkeley Egyetem központi könyvtárában is 87 angol, spanyol, olasz és magyar nyelvű Márai-kötet található.
Márai beskatulyázásával és szellemi örökségének kisajátításával a magyar politikai szekértáborok is megpróbálkoztak - sikertelenül. Márai kíméletlen kritikával illette a „keresztény magyarságot“, amelyből éppen az alapvető keresztény értékeket, a szolidaritást, a részvétet és a humánumot hiányolta, és irtózott a „tisztességesebb jobboldal mögött fütykössel és rohamkéssel ólálkodó fasizmustól“ (a nyilasok válaszként Márainak a katolikus egyházból való kiközösítését követelték).
De hasonló indulattal bírálta a bolsevizmust is, a második világháború után - kortársaival ellentétben - nem lépett be a pártba, nem kötött kompromisszumokat és nem fogadott el alamizsnát. „Ahol egyenruhát kényszerítenek a véleményre és az ízlésre, ott nincs szabadság“ - jegyezte fel naplójába. Életművét a kommunista irodalompolitika „kártékonynak“ nevezte, könyveit a nyomdából egyenesen a zúzdába vitték, művei indexre kerültek, ő pedig emigrálni kényszerült.
Márai Sándor több mint negyven éven át élt számkivetetten -Svájcban, Olaszországban és az Egyesült Államokban -, és soha nem tért vissza Magyarországra. Egyetlen otthonának a magyar nyelvet tartotta, s azt a polgári műveltséget, ami egykor a felvidéki magyar városok (s elsősorban Kassa) esszenciája volt. (Itt jegyezzük meg: míg 1941-ben Kassán az összlakosság hetvenöt százaléka vallotta magát magyarnak, a 2001-es népszámlálás szerint ez az arány már csak 3,8%…)
Márai visszavonultan élt, sztoikus közönnyel szemlélte a világ eseményeit, s visszautasított minden külső segítséget. A haláltól nem félt („eddig még mindenki túlesett rajta, és utólag senki sem panaszkodott“ - írta egy levelében), de nem hagyta magát kiszolgáltatni a sorsnak: saját halála módjáról és idejéről ő akart dönteni, ezért vásárolt revolvert, ezért járt lőtanfolyamra, s ezért lőtte főbe magát 88 évesen. Hamvait - kérésének megfelelően -a Csendes-óceánba szórták.