Egy öntörvényű zseni

Tarantino ugyanis nem akar „öreg rendező” lenni, hatvan után inkább főállású filmőrült lesz, aki lealázza a világ összes filmkritikusát. Legalábbis most éppen így gondolja. És ha Tarantino egyszer elkezd beszélni, nemigen lehet leállítani. És ha azt állítja, bárki másnál jobb filmkritikus lenne, ki merne vitatkozni vele?

Ezek alapján joggal gondolhatnánk, hogy Tarantino saját forgatókönyveit is agyonelemzi munka közben, de ez egyáltalán nincs így: írás közben igyekszik csakis a felszínen zajló dolgokra koncentrálni, a film végét pedig aszerint akakítja, hogy merre tendálnak a karakterek. Ezért sokszor átírja a befejezést, a Becstelen brigantyk és a Django elszabadul esetében be is vallotta, hogy eredetileg más véget képzelt el, de a karakterek egy idő után átvették a vezénylést és átalakították a befejezést.

Amikor a Kutyaszorítóban-t fejlesztette a Sundance forgatókönyvírói műhelyében, Terry Gilliam volt a tanára, aki ráparancsolt, hogy írjon háttérelemzést az egyik jelenethez, amiben kifejti, melyik szereplőnek mi a motivációja. Úgyhogy Tarantino szépen leírta, hogy a hasba lőtt Mr. Orange azzal van elfoglalva, hogy eljuthasson orvoshoz, miközben Mr. White gondoskodó szerepet ölt magára, és apa-fiú viszony alakul ki közöttük. Rácsodálkozott a dologra, aztán úgy döntött, többé nem gondolkodik el ilyesmiken munka közben, mert nem akarja, hogy filmjei didaktikussá váljanak.

Utólag viszont kritikusokat megszégyenítő élvezettel elemzi saját munkáját, és szívesen megosztja műhelytitkait a világgal. Például azt, hogy képes beleszeretni szinte bármelyik filmes műfajba. Legutóbb a westernnel esett szerelembe, és jól tette: a Django elszabadul című filmért megkapta élete második forgatókönyvírói Oscar-díját.

Egészen kivételes képességű forgatókönyvíróval állunk szemben. Többször nyilatkozta, hogy regényírónak készült, és a filmezésből a történet érdekli leginkább. Amikor 1987-ben megírta a Tiszta románc forgatókönyvét, bízott benne, hogy ő rendezheti meg, de miután a stúdiótól nem kapott szabad kezet, beleegyezett abba, hogy adják a filmet Tony Scottnak. A végeredmény ugyan nézhető, de korántsem olyan falrengető, mint az említett Kutyaszorítóban, amelyet Tarantino rendezett. Ugyanez a helyzet a Született gyilkosok forgatókönyvével is, amelyet végül Oliver Stone rendezett.

Aggódó szülők figyelmébe ajánlom azt a tényt, hogy a kis Quentin gyermekként naphosszat tévét nézett és képregényeket olvasott. Nem érdekelte a suli, 160-as IQ-ja ellenére kirúgták a középiskolából. Egy videókölcsönzőben helyezkedett el, ahol folytatta a non-stop filmnézést, és rendkívül barátságos volt a kölcsönzőkkel: aki este hétig nem vitte vissza a kazettákat, az a másnapi nyitásig becsúsztathatta őket az ajtó alatt, és nem kellett még egy napi kölcsönzési díjat fizetnie.

Az üzletben látta először az 1965-ös Lovasok a forgószélben című filmet, amelyet minden idők legjobb westernjének tart. Ennek rendezője, Monte Hellman volt első, Kutyaszorítóban című filmjének producere. Ezzel az alkotással az 1992-es Sundance Filmfesztiválon annyi elismerést gyűjtött be, hogy nyomban legendává vált.

Második filmjével, a Ponyvaregénnyel már 100 millió dolláros bevételt produkált, de ez még mindig távol állt az igazi kasszasikerektől. Sem a Jackie Brown, sem a két Kill Bill-film, sem pedig a Grindhouse-os viccelődés nem érdekelte a szélesebb közönséget. Tarantino sokáig megmaradt rétegfilmrendezőnek.

A nagy áttörést 2009-ben a Becstelen brigantyk hozta meg számára, amely 320 millió dollár bevételt eredményezett világszerte, és 8 Oscar-jelölést is begyűjtött.

A színészek, akiket ő felfedezett (Samuel L. Jackson, Steve Buscemi, Tim Roth, Michael Madsen, Harvey Keitel, Uma Thurman) egyenes úton trappolhatnak a halhatatlanság felé. De Quentin Tarantino nem egy „elfeledett” színésznek biztosított visszatérési lehetőséget azzal, hogy komoly szerepet kínált nekik, például John Travoltának, David Carradine-nak, Lawrence Tierney-nek, Pam Griernek, Robert Forsternek és Sonny Chibának.

Üstökös-jellegű pályafutása alatt számos felkérést elutasított. De egy James Bond-filmet még szívesen megrendezne. Kíváncsian várjuk, megadatik-e neki ez a lehetőség. Mert, bár mára mainstream rendezővé vált, azért ne feledjük, hogy minden filmje után kemény kritikával illették a szakírók. Először a filmjeiben állítólag túlburjánzó erőszak miatt, újabban pedig a „rasszista” nyelvezet miatt. Vagyis az a stúdió, amelyik szerződést köt vele, számíthat némi kockázatra. Viszont azt a szempontot is szem előtt kell tartania, hogy Tarantino mostantól csupán két filmet szeretne megrendezni. „Egyszerűen csak nem akarok kiöregedett filmkészítővé válni. A rendezők az idő múlásával sosem lesznek jobbak. Általában a legrosszabb filmjeiket pont a pályafutásuk végén készítik. Az egész életem a filmjeimről szól, és egy rosszul sikerült hazavághat három remekművet is” – magyarázta egy interjúban.

Mi, rajongók természetesen nem vagyunk hajlandóak komolyan venni ezt a hantát. Reméljük, hogy a filmes nyelvezet megújítója, a párbeszédek és monológok nagymestere, a váratlan fordulatok királya még sokszor megörvendeztet bennünket újabb és újabb ötleteivel.

Boldog születésnapot, Quentin!