Egerek és egybeesések

Tegyük hozzá rögtön: Tóth Tibor játéka expresszív, a realista színjátszás eszközeivel dolgozó, hiteles alakítást eredményezett. Kiválasztása George szerepére nagyon jó döntés, mondhatni telitalálat volt. A szerepet tisztán végigvitte az előadáson, ami nagymértékben hozzájárult az egész produkció hiteléhez. Hasonlóan odaadó, kitárulkozó őszinteség jellemzi a Lennie figuráját alakító Horváth László játékát is. A roppant erejű, de a szellemi fejlődésben visszamaradott idénymunkás a valódi tragikus hőse ennek az előadásnak, hiszen szófogadó, emberbaráti hűsége, együgyűsége egyben a halálát okozza. A két főszereplő közötti kontraszt hű ábrázolása nagyon koncentrált, minden pillanatában pontos játékot, színészi-emberi jelenlétet kívánt. Szerepformálásuk hiteléhez az is nagymértékben hozzájárulhatott, hogy az előadás – ezzel együtt a színészvezetés és a szerepfelfogás – sem követelt tőlük művészi „elemeléseket”, egyszerűen hagyta őket élni a színpadon. Pataki András rendező stílusérzékére vall, hogy a színészek a saját eszköztárukból építkezhettek; nem terhelte őket felesleges hozzárendelt rendezői koncepcióval.Az előadás számos kíméletlenül realista, már-már a naturalista színház határát súroló jelenete mellett a zárójelenet – amikor George agyonlövi Lennie-t, hogy ne kerüljön a lincselésre készülő Curley fiú és a többi vendégmunkás kezére – képileg is, színészileg is katartikus erejű, nagy pillanata az előadásnak. Olyan színházi pillanat, amely sokáig elkíséri a nézőt. A többi szereplő játéka kiegyensúlyozottan középszerű. Ereje és hatása meg sem közelítik a két főszereplőét. Ez a tény sajnos sokat levon az előadás hőfokából, de ezzel együtt is szakmai tisztességgel kivitelezett színházi estének lehettünk tanúi. Az előadás, amelyet az elmúlt pénteken a Komáromi Jókai Színház meglehetősen foghíjas (a szünet után még foghíjasabb) nézőterén helyet foglaló közönség láthatott, hűségesen visszaadta a regény és a belőle készült színdarab stílusjegyeit, hangulatát és alapvető értékeit. Az irodalmi Nobel-díjas Steinbeck még a múlt század első felében írta ezt a túlnyomórészt realista elemekkel és stílusjegyekkel operáló, helyenként mégis költőien érzékeny kisregényt, amelyből később színdarabot és filmforgatókönyvet is írt. A két hányatott sorsú, vándorló idénymunkás kapcsolatát és egyikük tragikus halálát elbeszélő mű a realista dráma jegyeit viseli magán, de előrevetíti az emberi kapcsolatok kiüresedését, az egyén elmagányosodását, amit az egzisztencializmus előjeleként is értékelhetünk. Néminemű dramaturgiai szándékbeli összefüggés fedezhető fel a Komáromban közelmúltban bemutatott stúdióelőadás, Harold Pinter Árulása és e között a bemutató között. Ám, ha belegondolok, hogy következik a Lili bárónő meg az Egy szoknya, egy nadrág, akkor hamar rá kell jönnöm, hogy pusztán a véletlenek egybeeséséről van szó.Kiss Péntek József