Dunkirk - Átkelés az égő tengeren

1940 tavaszán a német hadsereg megállíthatatlanul vonult előre nyugatra, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a francia és a segítségükre érkező brit katonákat. A komoly veszteségeket szenvedett brit haditengerészet a légierő támogatásával megkezdte a tengerpart és a német haderő közé szorult egységek evakuálását. A mentésbe civil kishajók is bekapcsolódtak.

Nolan a németek rohamával – egyetlen németet se látni a filmben –, a vereség okaival, vagyis az előzményekkel nem foglalkozik, mindössze annyit közöl szöveges információként a film elején, hogy az ellenség a tengerpartra szorította a franciákat és az angolokat, akik ott a megmenekülésre, a túlélésre, a csodára vártak.

A filmes történet Dunkerque egyik külvárosi utcájáról indul. Elcsüggedt angol katonákra váratlanul tüzet nyitnak a távolból. A golyózáport csak egyikük éli túl. Francia katonákhoz csatlakozik, akik bon voyage-t kívánva neki, továbbirányítják. Kiérkezik a tengerpartra, ahol elkezdődik a pokol. Katonák tömegei állnak alakulatok szerint hosszú, fegyelmezett sorokban hajóra várva. Az újonnan érkezett kiskatonát mindenhonnan elküldik. Cselhez folyamodik, hogy felkerülhessen az épp indulásra kész hadihajóra.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"282346","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A film elején és visszatérően később is misztikus, magukkal ragadó, drámai erejű képeket látunk a nyugodt tengerpartról. Önmagukban is erős hatást keltenek, azért is, mert a katonáktól hemzsegő, víz áztatta parton érezni a közelgő ostrom baljós, szorongató hangulatát. A nyugtalanító érzés átragad a nézőre és végig megmarad, sőt onnantól kezdve egyre fokozódik, hogy a partól, a vízből (torpedókkal) és a levegőből lőni, bombázni kezdik a védekezésre képtelen katonákat. Nolan filmje a káoszról, a menekítésről, a háború iszonytató pusztításáról és a túlélésről szól, monumentális képekbe sűrített feszült akciók hosszú során át, amelyekben helyenként személyes drámák is megvillannak érzékeny előadásban. A nyomasztó, feszítő atmoszférát nemcsak a látvány és a pokoli háború döngő, morajló zaja teremti meg, hanem erősíti azt a mindig zseniális melódiákkal előrukkoló Hans Zimmer parádés zenéje is.

Nolan a Dunkirkben is a rá jellemző hirtelen vágásokkal operál, hatásosan tördeli szét az eseményeket, amelyekből a katonák riadalmát, a háború borzalmait és azt ismerhetjük meg, hogyan fogadták Angliában a túlélőket. A történelmi vonatkozásokba nem bonyolódik bele, de azokat egyébként is érdemesebb eredeti felvételeket mutató dokumentumfilmeken nyomon követni.