Döntőben a Phoenix RT zenekar

Phoenix RT

A maximálisan adható 40 ponttal jutalmazta A Dal zsűrije a csallóközi Phoenix RT produkcióját, ezzel a csapat bekerült a dalválasztó tévéshow döntőjébe. A versenykiírás alapján világzenei stílusban kellett átdolgozniuk Félszavak című dalukat – az eredmény fergeteges lett.

Megkockáztatom, hogy az eredeti verziónál is jobban tetszett nekem ez a roma feldolgozás, amelyben Puss Tamás frontember basszusgitár helyett kannán játszott, és vendégzenészek is erősítették a csapatot, harmonikán például  egy másik szlovákiai induló, Csintalan Márk játszott. A temperamentumos táncosok egy idő lemerészkedtek a színpadról a közönség közé, fokozva remek a hangulatot. 

A középdöntőben minden fellépőnek volt egy segítője, aki az adott zenei stílusban otthonosan mozog, olyan nevek vállalták a mentorálást, mint Sárik Péter jazz-zongorista, Oláh József a Parno Grasztból, Szakra Tamás, a Ghymes Kossuth-díjas alapítója, vagy Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, zeneszerző. A Phoenix RT-s fiúkat a Magna Cum Laude frontembere és dalszerzője, Mező Misi láttta el jó tanácsokkal a felkészülés során. Rajtuk kívül csak két produkció, a Negál együttes jazz-feldolgozása és a Roy Galeri rockosított dala kapott maximális pontszámot a zsűritől a műsor szombat esti, második elődöntőjében.  

Németh Alajos zsűritag, a Bikini zenekar basszusgitárosa így értékelte a Phoenix RT produkcióját: „A dalotok a múltkor átment hegyeken és völgyeken, most pedig átkelt minden határon, a világ végéig”.

A rockcsapat, amely harmadszor indult a magyar közmédia dalválasztó showműsorában, idén elérte legtitkosabb álmát: bejutottak a döntőbe. A végső összecsapásban, amely március 23-án, azaz jövő szombaton lesz látható a Duna TV képernyőjén, valamennyi továbbjutó szimfónikus zenekari kísérettel adja elő versenydalát

Ujszó videó
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?