Megfogta a kezem, testéhez szorította, mintha ölelni akarná, majd beleharapott. Ezzel egy időben felhúzta lábait, amelyek eddig a pillanatig félhold alakra formálták kinyújtott testét, megrugdosta a tenyerem, karmával újabb apró jeleket hagyva a sors, az élet és az életidő vonalainak találkozási területén.
Czucz Enikő: Kivárásos vereség
Ezek azonnal nem láthatók, de pár perc múlva a piros sávok jelzik, hogy beindult a hegesedés. Olvashatóvá válok. Mintha rám lenne írva, hogy macskám van. Sőt, rám van írva, ez is, én pedig tovább rontom a helyzetet azzal, hogy nem kezelem a sebeket, nem hidratálom az egyébként is száraz, sérülékeny bőrt, amit a tartós vízhiány miatt fakó hámréteg borít. Mintha gipszmorzsalék vagy csontpor rakódna egy rég nem tisztított felületre. Valaha szobor lehettem, aki úgy kapta az életet, mint azok a gyerekkezek által nevelt, tojásból kikelő dinoszauruszok. Valószínűleg nem tarthatott tovább két napnál, és isteni beavatkozás helyett is csak egy pohár vízre volt szükség. Animálódó diszkont-Galatea, fellocsolt Hegeso.
Azóta viszont rossz a kapcsolatom a folyadékkal, és ilyen körülmények között a lehető legtovább tart a varasodás. Ez a hirtelen és meglepetésszerűen előbukkanó macskakarmok okozta nyomok esetében nem is akkora probléma. Megtanultam, méret- és mélységfüggő a sebgyógyulás. Az évekkel ezelőtti képpel viszont ugyanígy jártam, nyom maradt utána, természetesen ez is volt a szándék. Innen indult. A második tetoválásom volt, ami azt jelentette, hogy tisztában voltam vele, mit kell tennem azért, hogy a tinta a vonalak folytonosságának hiányai nélkül és a színmélység egyenletességét megtartva épüljön a testképembe. Nem magyarázta már senki, hogy körömvirágos Indulona vagy az a kékre fogó kenőcs a lehető legtöbbször, természettel nincs kapcsolat, védeni víztől és naptól, és el a kezekkel. Volt már gyakorlatom, és éppen a már próbáltak tudatállapota akadályozott a megfelelő intézkedések elvégzésében. Gőgös és hanyagságra hajló arrogancia kíséri az embert, aki minduntalan a tapasztalatára hivatkozik.
A többnyire puhán lépő plüsspamacstól egyébként nem ritka a véráldozat követelése. Különösen ingerült képet vág, amikor mutatóujjam az orra előtt köröz, bajszának végét érintve jobb és bal félen is, pont olyan távolságra tőle, hogy komoly megfontolást követeljen a kisállatok nyakának kitörését mímelő koreográfia végigjátszása. Az esetek többségében csak a mellső láb mozdul. A lusta gyilkos mérlegeli a tétet, nem fejt ki energiát, ha nem valószínű a győzelem. Azt már nem állíthatom biztosan, hogy az átgondolt gyilkos egyben lusta gyilkos is. Közös-e a halmaz, amelyet tevékenységük sajátságai kijelölnek? Talán a tett eleve kitakarja az eltérő módszertanok különbségeit.
Ingerlő közelség határán mozgok, de épp elég távol ahhoz, hogy kikezdjem a macskahiúságot. Ragadozó létének sajátja. Muszáj mozgatni a fejét, ha követni akarja a mozgást, és megőrizni a mindenre felkészült vadász pozícióját. Nem érheti meglepetés. Általában ő győz, ösztönei a testi koordináció magasabb szintjeit teszik birtokolhatóvá. El vagyok kapva, de elölről kezdjük. Amikor én vagyok a gyorsabb, mutatóujjam hegyével nyomom meg az orrát. Bupp! Íme a mutatvány. Győztem, de nem örülhetek sokáig. Éjjel adja vissza, mikor félálomból riaszt a lábamra mért duplakezes csapás. Porondmesterből préda. Igazán testhezálló, nehéz másként gondolni. Pillanatnyi és helyzethez kötött előnyökkel dolgozunk. A hasonlóság talán megkérdőjelezhető, de mindig lenyűgöznek embervonásai, amikor háton fekve alszik a csípőmhöz közel, két darab Vénusz-domb között. Mintha gyerek lenne. Eggyel megvagyunk, a cica közös. Nem elhanyagolható: vajon hány Vénusz-dombja lehet egy embernek? Merthogy a tenyérjósok így nevezik a hüvelyujj alatti életvonallal határolt területet. Mások a szeméremdombot. Így pedig az átlag kettő és fél fölé csúszik. A kettő önmagában terméketlen, de keresztet érdemel-e, ha három kerül egymás mellé, mert valaki belenyúl?
A macska nem gondolkodik ezen, boldog osztott belső tereinkben, közel hozzám, s hidegen hagyja az is, hogy milyen jelentéssel telítődik a jel, amit rajtam hagy. Én viszont csak addig tehetem fel a kérdést, amíg bőröm engedi a mellkas tágulását, amíg nyílik a hangrés. Amíg mozdul a szám. Azt mondod, hogy szörnyű végem lesz, mert nem iszom eleget. Ha a csontpor végül elzárja a légutakat, az életre kelés nem ért semmit. Még akkor sem, ha a világ tökéletes, hiszen az vagyok, aki vagyok. Néma szobrokkal könnyű kereskedni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.