Coelho levelet írt Prágába

Prága |

<p><span style="font-size: 12px;">&bdquo;Mindenre emlékszem &ndash; közli prágai kiadójának, az Argónak címzett levelében Paulo Coelho, napjaink egyik legnépszerűbb bestsellerírója, aki számára Szent József oltalma jelenti a legnagyobb biztonságot. &ndash; Vasárnap volt, 1982 januárjának harmadik vasárnapja. Feleségemmel sétáltunk a Várban, az Arany utcácskában.&rdquo;</span></p>

Hát persze, hol másutt? – kacaghat bárki, aki tudja, Coelho regényei közül Az alkimistából kelt el a legtöbb a világon. Lefordították több mint ötven nyelvre, kiadták vagy száznegyven országban. Első magyarul megjelent kötetét, az Egy mágus naplóját 1987-ben írta, azután, hogy 830 kilométert gyalogolt Santiago de Compostelába. Egy évvel később, Az alkimistával emberek millióinak életébe lépett be. Főleg azokéba, akik hívei a spirituális utazásoknak, a vallás és a szerelem misztikus keverésének.

Coelho nagy utazó. A világ minden részén járt már, állítja. Prágában többször is. Először turistaként, a nyolcvanas évek elején, később már hivatalosan, kiadója meghívására, 2009-ben pedig még reklámfilm főszereplőjeként is. De minden alkalommal talpig feketében, elegáns Don Juanként. Ha felismerték, nem tagadta le magát, mint Párizsban élő írótársa, Milan Kundera, aki a Szép napok című Beckett-darab előadása után a prágai Nemzetiben azzal fordult el lelkes olvasójától, hogy „Igen, sokan mondják, hogy hasonlítok Kunderára!” Coelho akkor boldog, ha megszólítják, ha fotózkodnak vele vagy ha autogramot kérnek tőle. Ő szemmel láthatóan élvezi az ilyen helyzeteket.

1982. január 24-én élete párjával Prága legfestőibb utcájában sétált, fent a Várban, ahol a közhit szerint II. Rudolf alkimistái laktak, ami nem igaz. Ott nem aranycsinálással foglalkoztak, ott várlövészek, udvari cselédek éltek, köztük néhány aranyverő mester. Naná, hogy Coelhót is odahúzta a szíve!


„Kora délelőtt keveredtünk arra – taglalja pár nappal ezelőtt írt levelében. – Hideg volt, fáztunk is egy kicsit. De fázott az az utcai festő is, akit ott láttunk. Rajta kívül senkivel sem találkoztunk. Úgy döntöttem, veszek tőle valamit. Annyira boldog volt, hogy a feleségemet ingyen lerajzolta. Kicsit kínosan éreztem magam, ám ahogy elnéztem őt, arra gondoltam, világos példaként szolgál számomra. Sehol egy ember, aki képet venne tőle, ez mégsem gátolja őt abban, hogy azt csinálja, ami az élete. A végén két ajándékot adtam neki, apróságokat, amiket a zsebemben találtam. Szeretném, ha március 19-én, Szent József napján, amikor abból az alkalomból, hogy egymillió könyvem fogyott el Csehországban, ismét Prágában leszek, újra találkoznék ezzel az emberrel. Huszonöt éves lehetett, amikor először láttam, lehet, hogy ma már másvalamivel foglalkozik. A tiszteletbeli vendégem lenne. Azzal a két dologgal tudja bizonyítani, hogy őt várom, amit akkor a kezébe nyomtam. Szeretettel, Paulo.”



Ennyi a levél. Hogy Coelho reménykedik, azt prágai ügynöke is hangsúlyozza, majd hozzáteszi: Szent József napját minden évben a világ más és más pontján ünnepli a brazil író, szűk baráti körben. Prága pedig készül a nagy napra. A csehek szeretik Coelhót, boldogan látják vendégül a várbeli Lobkovicpalotában. Főleg azok után, hogy a levelet a Twitteren is közzé tette, s mellékelte hozzá a két képet, az ismeretlen grafikus alkotásait is. A szénceruzával megörökített utcaképet és felesége rögtönzött portréját. Az utcarészletet kézírásával hitelesítette a művész. A név azonban olvashatatlan. 

 

 

Ami pedig azt a bizonyos reklámfilmet illeti, amelyben egy neves európai autógyár termékét ajánlotta a vásárlók figyelmébe: azt szintén a Várban forgatta. A strahovi kolostor festői udvarában. És most kőhajításnyira az apátság épületétől önmagát fogja reklámozni. De még az is lehet, hogy e 34 évvel ezelőtti találkozás egy újabb regény kerettörténetévé válik. Az lenne a harmincegyedik könyve. Élve egyik kötete címével, ő is olyan… Mint az áradó folyó. Rövid és egyszerű mondatokkal mossa az irodalom vallásos-misztikus panelekre épülő partjait.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?