Borotvaélen táncoló örökösök

Nyugodtan adjanak nekem tanácsokat, általában két-három év alatt megfogadom őket. Ha Coco König magyar származású osztrák színésznő a budapesti interjúnk felvétele után nem áradozik arról, hogy Brian Cox skót színész, akivel Edelényi János Jutalomjáték című filmjében játszott együtt, milyen kiváló az Utódlás összes epizódjában, valószínűleg soha nem veszem rá magamat, hogy megnézzem a sorozatot. Igaz, mindez akkor hangzott el, amikor a második évadot adta az HBO, most pedig az utolsó – negyedik – évadtól hangos a közösségi média. Volt tehát mit bepótolnom, de nagyon is megérte ráfanyalodnom erre a modern királydrámára.

A brit televíziós kreátor, Jesse Armstrong Golden Globe- és Emmy-díjas családi drámája, amelyben a nyolcvanéves milliárdos, a skóciai születésű, de New York királyaként élő Logan Roy (Cox) örökségét próbálja megkaparintani a négy gyermeke, a felesége, a veje és az unokaöccse, három évadon keresztül nagyon egységes minőséget szállított. A pátriárka leányának semmiből felkapaszkodott férje, Tom (Matthew Macfadyen) elárulta a saját feleségét és annak testvéreit egy olaszországi családi esküvőn, így a három legvalószínűbb cégvezetőjelölt – név szerint a „komolyan vehető” gyerekek: Kendall (Jeremy Strong), Siobhan (Sarah Snook) és Roman (Kieran Culkin) – kiesett a pikszisből. Fordulatos lezárás, hiszen a megelőző cirka harminc óra tulajdonképpen csak arról szólt, hogy miként próbálják kiszorítani a hatalomból az agyvérzésen átesett, majd abból sikeresen felépült apjukat vagy egymást, már ha éppen ezek a bonyolult lelkű gyermekek nem a bonyolult természetű apjuk szeretetéért és figyelméért viaskodtak.

Remekül vagyok, mondja a történtek után, immáron a széria negyedik évadjában Logan, pedig a feleségétől elhidegült, elcseszett gyermekeivel nincsen beszélőviszonyban, házasságot ígér fiatal asszisztensnőjének és eladja a jövedelmező, de kicsit már ódivatú cégbirodalmát, a Waystart. Mégis, amikor császárként besétál a szórakoztatóipari impériuma népszerű hírcsatornájához, az ATN-hez, megfagy körülötte a levegő. Ijesztően jár-kel, napszemüveget visel a szerkesztőségben és kiszámíthatatlanságáról megint tanúbizonyságot téve szédítően karcos, agresszív médiajelenlétet hangsúlyozó szólamokat intéz alkalmazottjaihoz. Ilyen zseniálisan előadott, libabőröztető beszédet ritkán látni-hallani a tévétörténelemben (a háromperces jelenet az Utódlás végső tíz epizódjában látottak közül is kimagaslik), Brian Cox pedig, mint valamennyi korábbi jelenlétében, azzal a színpadiassággal hozza a dörzsölt, érdektelen, hatalmas embert, amivel talán csak Al Pacino vagy Anthony Hopkins lenne képes hitelesen életre kelteni.Apa már nincs ott a szeren, mondja valamelyik gyermeke, pedig az Utódlás záróévadja mégiscsak arról szól, hogy az öreg nagyon is éber, esze ágában sincs kiszállni a ringből, és ha szükségesnek látja, gond nélkül kimutatja a foga fehérjét. Sőt, hiába akarja a környezete úgy beállítani, hogy elvesztette az ítélőképességét, ez csak részben igaz, különösen annak fényében, hogy életében először bocsánatot kér a gyermekektől – ráadásul a kőgazdag család számára egy tájidegen városnegyed átlagos karaokebárjában.

A hihetetlenül jól felépített jelenet után komolyan elgondolkozhatunk: tulajdonképpen a Roy famílián belül ki kivel van? A családi sakktáblán nem könnyű eligazodni, de annyi biztos, hogy Logan váratlan halála után mindenki saját magának akarja megkaparintani a korlátlan irányítást, a busás vagyont és a hatalmas cégeket. (Az alkotók méltón, a lehetséges bukkanókat elkerülve írták ki a karaktert a sorozatból.)Lehet, a széria valóban fura a központi szereplő nélkül, de azért működik – igaz, kevesebb szuflával. Kendall és Roman társügyvezető igazgatóként próbálják irányítani a jelentős amerikai céget, de nincs könnyű dolguk, mert mégiscsak a nővérük, Shiv a legerősebb a csapatban, ráadásul itt, ebben a szcenárióban mindenki lépten-nyomon hátba támadja a másikat. Habár a konzekvensen félelmetesen erős alakítást nyújtó Cox hiánya nem szűnik, a Logan gyermekei, lánya válófélben lévő férje és goromba testvére kallódó unokája alkotta csapat a maximumot hozza ki magából: Culkin, Strong és Snook nem volt még ilyen elemi szinten karakterben, de Macfadyen mellett még a gerinctelen, a luxus világában teljesen járatlan Greg unokatestvért játszó Nicholas Braun esetében is rendkívül szerencsés a csillagok állása.Talán már kifogyóban a sötétárnyalatú humorpatron (azért még süvítenek a beszólások), de legalább a dramaturgia nem szenved komoly csorbát (a többnyire Armstrong által írt-vezetett cselekmény, bár dinamizmusából vesztett, folyamatosan meglepetéseket okoz). Kendall Roy, ez a modern Oidipusz-féleség pedig, legyen akármilyen elkényeztetett, felelőtlen, életképtelen lúzer, az első pillanatban megvesz minket.

És még valami: Jane Fondának igaza volt, hogy gyakran nem érteni, mit mondanak egymásnak az ostornyelvű szereplők (az Oscar-díjas filmsztár a Vanity Fairnek mondta ezt), mégis, egy percig sem tudunk máshova nézni, ha ködösítenek, bemószerolják vagy kigolyózzák egymást. Ez pedig elég kétségbeejtő annak fényében, hogy Logan Roy egy sor médiacézárral vagy politikussal behelyettesíthető (az ATN például egyértelműen megfeleltethető a Fox News-zal, a legnépszerűbb amerikai jobboldali hírcsatornával), az övéhez hasonló diszfunkcionális családokért nem kell a szomszédba mennünk, a kisstílű-nagyívű perpatvarok iránti vágyunk pedig olthatatlan.