Az olasz barokk festménycsodái

Budapest |

<p>A 17. és a 18. századi itáliai festészet, vagyis az olasz barokk és rokokó sokszínűségén és gazdagságán vezet végig a Szépművészeti Múzeum mától látogatható, Caravaggiótól Canelettóig című kiállítása. A tárlat világszenzáció: egyediségét az adja, hogy 102 mesternek a világ 70 gyűjteményéből kölcsönzött 140 remekműve látható egy helyütt.<br />&nbsp;</p>

„Világszínvonalú a kiállítás. Ilyen átfogó, enciklopédikus tárlat az olasz barokkról az elmúlt száz évben egy volt, 1922-ben, Firenzében” – mondta a kiállítás csütörtöki sajtóbemutatóján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve: ezt a kiállítást, úgy, ahogy van, tovább lehetne vinni Bécsbe, New Yorkba, Párizsba, bárhová. Unikalitása, hogy ebben a formában, ebben az összetételben sehol a világon nem látható, csak Budapesten élvezheti a műértő közönség.

Baán László, a Szépművészeti főigazgatója arról beszélt, hogy a budapesti intézmény ezzel a tárlattal ott van a világ legfontosabb múzeumai között. „Világszenzáció a tárlat – mondta –, hiszen a 17. és 18. század olasz festő géniuszainak a legjavát gyűjti egybe. A közülük is kiemelkedő Caravaggiótól kilenc festményt kínálunk, ami azt jelenti, hogy az egy múzeumi négyzetméterre eső Caravaggio-sűrűség ma Budapesten a legnagyobb.” (A Michelangelo Merisi néven született művész egész ismert életműve mintegy 60 alkotás, de ezek nem mindegyike kölcsönözhető.)

A jelen tárlat, mely 17. és a 18. század festészetének uralkodó stílusáramlatait, a műfajok, technikák és témák rendkívüli gazdagságát, valamint kiemelkedő művészegyéniségeit mutatja be, folytatása a 2009–2010-ben megrendezett, Botticellitől Tizianóig című, ugyancsak átfogó kiállításnak. Az a 15–16. századi itáliai festészetet prezentálta, és 230 ezer látogatójával a Szépművészeti történetének egyik legsikeresebb eseménye volt. A Caravaggiótól Canelettóig című kiállítással megjelenített két évszázad különböző iskoláinak, stílusainak közös jellemzője a valóság utánzása, a realizmus iránti igény, a dolgok kézzelfogható jelenlétének az illúziója.

A seicento és a settecento festészetét vizsgáló kiállítás időrendben, nyolc szekcióban tárgyalja a korszakot Caravaggio radikális fordulatot hozó római színrelépésétől, a manierizmust felváltó barokk, majd a rokokó és a klasszicizmus kialakulásáig. A tárlat Caravaggio Gyümölcskosaras fiú című, korai művével kezdődik, majd a caravaggizmus vallásos festészetének vásznai – köztük a mester Salome témájú képének két változata – következnek. A harmadik rész a Lodovico, Agostino és Annibale Carracci festészetében megjelenő klaszszicizáló barokkot mutatja be. A negyedik szekció a barokk elterjedését és virágkorát tárgyalja, az ötödik pedig a polgári műfajokról, a csendéletről, a tájképről, az arcképről és a zsánerportréról ad áttekintést. Az utolsó két szekció a 18. századi velencei festészetbe, valamint az ekkor népszerűvé vált veduta (városlátkép) műfajába nyújt bepillantást. Itt látható Canaletto négy velencei látképe.

A válogatás alapját a Szépművészeti Múzeum Régi Képtára olasz barokk és rokokó gyűjteményének 34 főműve alkotja. A kölcsönző intézmények között olyan híres képtárak és múzeumok nevét kell megemlíteni, mint a washingtoni és a londoni National Gallery, a párizsi Musée du Louvre, a madridi Museo del Prado, a firenzei Galleria degli Uffizi, a berlini Gemäldegalerie, a bécsi Kunsthistorisches Museum és a római Galleria Borghese.

A Szépművészeti folytatni szeretné nagyszabású kiállítássorozatát. Balog Zoltán jelezte, hogy jövőre Rembrandt és a holland „arany évszázad” bemutatását tervezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?