Árverésen Klimt eltűnt mesterműve

London |

<p>Eladásra kínálják Londonban Gustav Klimt egy festményét, amelyet a második világháború után több évtizedig eltűntnek hittek. A Kirche in Cassone - Landschaft mit Zypressen (Templom Cassonéban - Tájkép ciprusokkal) című kép értékét a Sotheby's aukciós ház 12-18 millió font  körülire becsüli.</p>

Az olaszországi Garda-tó mellett 1913-ban készült festménynek azután veszett nyoma, hogy tulajdonosa, Amelie Redlich Ausztria náci megszállása után többi képével együtt raktárba helyezte Bécsben. A nőt lányával együtt 1941-ben a lengyelországi Lodzba deportálták, ahonnan soha nem tértek vissza.

Mint a Guardian brit napilap internetes kiadása írja, Redlichnek ugyan sikerült megmentenie a Klimt-képet a náciktól, mégsem sikerült megőriznie családja számára: amikor veje 1947-ben elment a raktárba, a festményeket őrző ládákat üresen találta, senki nem tudta, mi történt a képekkel. A Klimt-festmény végül egy 1962-es kiállításon bukkant fel, amelyre egy magángyűjteményből adták kölcsön.

Most azután kerülhet kalapács alá, hogy a nevük elhallgatását kérő jelenlegi tulajdonosok - akik jóhiszeműen vásárolták meg annak idején a festményt - és Amelie Redlich Kanadában élő, ma 81 éves unokája, Georges Jorisch a Sotheby's közvetítésével egyezségre jutott: az aukcióból származó bevételt megosztják.

A festményt február 3-án, az aukciós ház impresszionista és modern árverésén kínálják eladásra Cézanne egy csendéletével, egy életnagyságú Giacometti-szoborral, valamint Henri Matisse, René Magritte and Joan Miró alkotásaival együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?