Alejandro Amenábar pszichothrillere nyitja meg a San Sebastián-i filmfesztivált

San Sebastián |

<p>Alejandro Amenábar Regression című pszichothrillerének világpremierjével nyílik meg pénteken a San Sebastian-i filmfesztivál, amelynek programjában Nemes Jeles László Saul fia című alkotását is vetítik.</p>

A népszerű spanyol tengerparti üdülővárosban 63. alkalommal rendezik meg a nemzetközi filmmustrát szeptember 18. és 26. között. A fesztiválra ismert színészeket várnak, köztük lesz Sienna Miller, Tom Hiddelston, Luke Evans, Ellen Page, Emily Blunt, Benicio del Toro, Tim Roth és Isabelle Carré is. Mellettük a mustra válogatásában szereplő filmek rendezői, így Laurie Anderson, Scott Cooper, Charlie Kaufman, Duke Johnson, George Miller és Pablo Trapero szintén feltűnnek majd a vörös szőnyegen - írja a fesztivál honlapja.    A nyitófilm rendezője, Alejandro Amenábar is elkíséri munkáját a fesztiválra. A Regression című pszichothrillert, amelynek forgatókönyvét is ő írta, versenyen kívül mutatják be. Az angol nyelven, Kanadában forgatott produkció Amenábar hatodik játékfilmje, amelyben a főszereplő Ethan Hawke nyomozót alakít, aki egy szörnyű bűncselekmény feltárásán dolgozik.     A több szekcióba rendezett program Gyöngyök elnevezésű válogatásában vetítik Nemes Jeles László Saul fia című filmjét. Ebben a programban mutatják be a hétvégén Velencében Ezüst Oroszlán-díjjal jutalmazott argentin Pablo Trapero El clan című drámáját, valamint Woody Allen Abszurd alak és Scott Cooper Fekete mise című produkcióját is.    A legjobb filmnek járó Arany Kagyló-díjról döntő nemzetközi zsűriben a tavaly San Sebastianban Ezüst Kagyló-díjjal jutalmazott Paprika Steen filmszínész, Nandita Das színész-rendező, Daniel Monzón rendező, Hernán Musaluppi és Julie Salvador producerek, Uberto Pasolini producer-rendező és Luciano Tovoli operatőr kapott helyet.    Tavaly Carlos Vermut Magical Girl című, Madridban játszódó bűnügyi filmje nyerte el az Arany Kagylót.    A fesztivál Donostia-életműdíját szeptember 25-én Emily Watson kapja.     San Sebastiánban adják át a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) nagydíját is 2015 legjobb filmjéért: a kritikusok idén George Miller Mad Max: A harag útja című mozijának ítélték az elismerést, amelyet a rendező személyesen vesz át a spanyol mustrán. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?