Áldjon vagy verjen a sors keze

Szimpatikus vállalkozás, az amatőr főszereplők hiteles alakítását mégis aláássa a túlmesélt fikció. Wilson (Dr. Cake-Baly Marcelo) Afrika háborús zónájából egyedül keveredett Magyarországra. Biztonsági őrként dolgozik, naponta több száz emberrel van kapcsolata, kisközössége befogadta és szereti. Az elfogadás hitelesített módját, az állampolgárságot mégse kapja meg, pedig a magyart, bár törve, de beszéli, és a magyar kultúráról is tud annyit, mint egy érettségizni készülő gimnazista. Magányosan él, keresi a kapcsolatokat, ami ötven fölött egyébként is nehéz, idegenként még inkább. Máriával, a magyartanárnőjével (Máhr Ágnes) közelebb kerülnek egymáshoz, és Wilson egy bevándorló társának is segít – befogadja az iráni Shirint (Arghavan Shekari), a gyerekét megszülő, a hatóságok elől menekülő fiatal lányt.

A neves filmkritikus, Rogert Ebert szerint a filmek empátia-gépezetek: segítenek átélni, átérezni az emberi érzelmeket és élethelyzeteket. Ezért is érthető Vranik Roland elképzelése, hogy filmjével a menekültektől félő és feléjük kevés együttérzést mutató magyarokhoz szóljon. Félő volt, hogy a végeredmény a torkunkon lenyomott társadalmi célú hirdetés lesz az előítéletekről, arról, hogy Magyarországon senki nem tudja elfogadni a tőle különböző kultúrájú embert, majd levonja a tanulságokat az elfogadásról és toleranciáról – de nem így történt. Vranik példabeszéd helyett történetet mesél egy emberről, akit a véletlen Magyarországra sodort, és úgy, mint bárki más, csak élni szeretne. Abszurd, humoros szituációkkal elgondolkodtat, vajon miért annyira furcsa egy színes bőrűt látni Budapest utcáin, a hentessel pálinkát inni, a közös képviselőről beszélni vagy hallani, ahogy a Szózatot szavalja. Látjuk, Wilson hogyan lesz szerelmes, hogyan bulizik vagy megy wellness-hétvégére. De azt is, amikor reményvesztett és elhagyatott, amiért minden próbálkozása ellenére mégsem sikerül itt gyökeret eresztenie. A főszerepet alakító Dr. Cake-Baly Marcelo közel enged magához. Az iráni nők helyzetét is jobban megértjük Shirin félelmén keresztül, tudjuk, miért választja a menekülést és a bujkálást a hazája helyett. A két amatőr szereplő kiváló választás volt – általuk pontosan belelátunk a beilleszkedés helyzeteibe.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"264234","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A remek adottságok ellenére bosszantó, hogy a film története nem egyszer félrecsúszik, túlságosan patikamérlegen méri a fordulatokat, kliséket halmoz, és időnként típusokká silányítja a hőseit. Ahogy halad előre a történet, a jó szándékú, morálisan megkérdőjelezhetetlen Wilson karaktere nem lesz árnyaltabb. Tudjuk, hogy kedves, jó ember, az év dolgozója, befogadja a segítségre szorulót. De milyen még? Miért csak egy külső konfliktus téríti le a helyes útról? Miért az dönti el a sorsát, hogy egy hiteltelen féltékenységi melodrámába keveredik? Úgy tűnik, Vranik Roland hitt az alaphelyzet eredetiségében, ám nem tudott pontot tenni a történet végére, és ezt a drámai megoldást választotta. Mégis, a magyar mozikban néhány napja debütáló film mindazok figyelmére érdemes, akik szeretnének többet tudni azokról az emberekről, akikről a híradók csak „válságként”, névtelen tömegként beszélnek.

Bartal Dóra