Kultúra

A Tankcsapda történelmet írt

Az elmúlt hétvégén a Tankcsapda adta Magyarország első, és jó ideig utolsó autós koncertjeit. Ehhez külön kormányrendelet kellett, és a zenekar is tudta, hogy melyik ajtón menjen be.
Juhász Katalin

2020. június 1. 10:30

ddd
Így nézett ki a levegőből a debreceni autós koncert helyszíne         (Fotó: MTI)

Pénteken a debreceni repülőtéren, szombaton pedig a székesfehérvári MOL Aréna parkolójában élvezhették a csapat abszurd koncertjét az autóval érkező rajongók. A zenekar ott játszotta először Szüless meg újra című vadonatúj dalát. Debrecenben ötszáz autót engedtek be a helyszínre, Székesfehérváron kétszázzal kevesebbet. A kocsik a színpad körül parkoltak, a közönség a járványügyi óvintézkedések miatt nem szállhatott ki, a sorok között biztonsági őrök cirkáltak. Sokan felnyitható tetejű autóval érkeztek, hogy integethessenek a zenészeknek, illetve kihajoltak a kocsik ablakán. 

Lukács Lászlóéknak nagy szerencséjük volt, a magyar kormány ugyanis épp a koncert előtt egy nappal, csütörtök este engedélyezte egy rendeletben az autós könnyűzenei koncerteket. Az engedély kizárólag az elmúlt hétvégére vonatkozott, azaz mától érvényét vesztette a rendelet. Mivel ilyen rövid idő alatt nem lehet koncertet szervezni, vélhetően egyedül a MOL által szponzorált debreceni zenekar tudta, hogy „melyik ajtón menjen be”. 

A kontinens első autós koncertjét április végén rendezték meg Dániában, a hajdani autósmozik mintájára. Akkor ismerte meg a világ Mads Langer dán dalszerző-előadó nevét, akinek fellépésére percek alatt elfogytak a jegyek az interneten, a koncertfotók pedig bejárták a nemzetközi sajtót. Azóta Németországban is lezajlott néhány hasonló buli, szintén hatalmas sikerrel.

Magyarországon a Tankcsapda neve kerül be a rocktörténetbe – bár kissé vitatható módon. A rockzenekar jó kapcsolatot ápol a debreceni városvezetéssel, illetve Kósa Lajos volt polgármesterrel, a Fidesz alelnökével, akivel az elmúlt héten közös sajtótájékoztatón vettek részt más apropóból. A pénteki és szombati koncerteket Lukács László már május 19-én bejelentette a Petőfi rádióban.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Radványi

Radványi: A bennmaradás számunkra felér a bajnoki címmel

*

Hévíz visszavárja a turistákat

A hétméteres magasságban feszülő híd építését lelkes helyi lakosok kezdeményezték, és a „vízentúliak“ ma is nagyon büszkék rá

Az Ung-vidék és a Bodrogköz lengőhídja

koronavírus

Koronavírus: 19 új eset volt kedden

prostitúció prostituált

34 500 eurót fizetett egy férfi szexuális szolgáltatásért, zsarolás áldozata lett

Szászi Zoltán

Szászi Zoltán legújabb kötetét mutatják be a füleki könyvtárban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.