A Szindbáddal indul a filmszeminárium

Selmecbánya |

<p>13. alkalommal rendezik meg a 4 živly (4 elem) elnevezésű filmszemináriumot.</p>

Nem hagyományos filmvetítéseken, az azokat követő beszélgetéseken, valamint érdekes kísérőprogramokon vehetnek részt azok, akik augusztus 11. és 14. között ellátogatnak a festői kisvárosba. Az idei évfolyam központi témája az emlékezet.

A szemináriumon nemcsak a saját műfajukban klasszikusnak számító alkotásokat nézhetnek meg az érdeklődők, hanem olyanokat is, melyek művészi értékük ellenére látszólag feledésbe merültek. Az igazi ínyencek így akár olyan kincsekre is bukkanhatnak, melyeket ma már csak filmklubokban vetítenek. A program hagyományosan egy központi téma köré épül. Hogyan függ össze az emlékezet és a filmművészet? A rendezők kétféle megközelítést választottak. Bemutatnak olyan filmeket, melyek fő motívuma az emlék, vagy éppenséggel a feledés – ezek a filmek a múltat elevenítik és dolgozzák fel. Ilyen lesz például a Krúdy Gyula regényhősének keserű-édes emlékezéseiből készült 1971-es legendás Szindbád Huszárik Zoltán rendezésében, vagy Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének 1984-es filmadaptációja, a Swann szerelme Volker Schlöndorff rendezésében, 1987-ből. A másik vonalon olyan filmek tűnnek fel, melyek Közép-Európa térségének történelmi eseményeit idézik fel. A szervezők elmondták: azért választották ezt a megközelítést, mivel az utóbbi években feltűnően sok rendező foglalkozik a térségünket meghatározó történelmi eseményekkel.

Az idei rendezvény megkülönböztetett figyelmet szentel az animációs filmnek. Az egész estés rajzolt filmek vetítésén kívül – ilyen lesz például Az illuzionista (Sylvain Chomet francia filmrendező 2010-es alkotása) – egy teljes filmblokkot szentelnek az animációs filmeknek.

A rendezvény neves vendégeket üdvözölhet idén. A magyarországi BuSho filmfesztivál képviselői pénteken érkeznek Selmecbányára, egyben magukkal hozzák a Duna Mozaik válogatott rövidfilmjeit, melyeket délután vetítenek a város hangulatos kis kávézóinak egyikében, az Art Caféban. A filmszemináriumra ellátogat Marek Šulík filmrendező, aki 2008-as dokumentumfilmjét, a Magdaléna Robinsonová útját hozza el, melynek főszereplőnője a koncentrációs táborban átélt borzalmakról és a hazatérés keserű emlékéről vall. Peter Kerekeš két filmjét is bemutatja: a Ladomíri gyilkos balladák és legendákat, melyben egy szlovákiai ruszin falucska lakóinak emlékei révén tárul fel a huszadik század történelme és a Hogyan főzték a történelmet? című 2009-es dokumentumfilmjét, amely olyan szakácsokat szólaltat meg, akik hadiállapot idején kantinokban, élelmezési szakaszokban teljesítettek szolgálatot.

A filmszemináriummal egy időben két alkotótáborban is téma lesz a film: idén indul első alkalommal egy filmkritikusi tábor, az MPhilms polgári társulás nyári alkotótáborában pedig húsz fiatal tanulhat majd videót és experimentális filmet, fotográfiát, képzőművészetet.
Havran Katalin

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?