A rock and roll még mindig nem halott (VIDEÓ)

kk

Meg sem fordult a fejemben, hogy írjak a The Winery Dogs pozsonyi koncertjéről, olyannyira rétegeseménynek tartottam. Úgy gondoltam, ez csak a hozzám hasonló vén rockerek bulija. A helyszínen azonban tinédzserekkel is találkoztam, emiatt változott a helyzet.

Egy tűt sem lehetett leejteni péntek este a Majestic Music Clubban, a főváros legnépszerűbb koncerthelyszínén, amely az elmúlt években kétszer is az ország legjobb klubja lett, teljesen megérdemelten, leszámítva talán a mosdókat. Vannak viszont olyan koncertek, amelyekből az ember azt az öt percet sem áldozza fel, melyet a mosdóban töltene. Ilyen volt a The Winery Dogs pénteki bulija is.

A másodszor Pozsonyba látogató trió igazi szupergrupp. 2012-ben alakult New Yorkban, kiadtak három remek albumot, a legutóbbit idén februárban. Keresztezik a klasszikus rockot a progresszív rockzenével és a metállal. Az a legszebb bennük, hogy senki sem tolakszik előtérbe, egyenlően osztoznak a feladatokon és a sikeren. És mindhárman imádják, amit csinálnak. Talán jobban, mint az anyazenekaraikban betöltött szerepüket. Megkockáztatom, hogy Richie Kotzen gitártudásának csupán 40-50 százalékát mutatta meg a világhírű Poison tagjaként, illetve a Mr. Bigben, ahol rövid ideig szintén zenélt. Ott ismerkedett meg Billy Sheehan basszusgitárossal, aki szintén meglepően virtuóz hangszermágus, de ez sem igazán derült ki a The Winery Dogs előtt. Mike Portnoy pedig kultikus dobosnak számít a szakmában, korábban a progresszív metál alapcsapatának számító Dream Theaterben is sziporkázhatott, szóval talán neki volt eddig a legjobb dolga. (Friss hír, hogy visszacsábították, hamarosan ismét csatlakozik hozzájuk, szóval nem tudni, milyen sors vár a The Winery Dogsra).

A trió saját, ütős dalokat ír nosztalgiázás helyett, amelyek élőben sokkal jobbak, mint lemezen. Richie Kotzen egy számon belül háromszor, négyszer is szólózik, és még a lezárások alatt is megereszt néhány bonyolult skálát a gitáron. Ráadául nem hord magával tíz-tizenöt hangszert a turnékra, végig ugyanazon a telecasteren játszott.

Mike Portnoy úgy dobol, hogy az ember folyamatosan mosolyog a sziporkázó zenei poénokon. Szólózni viszont nem akart, helyette Bil-ly Sheehan szólózott egy nagyot a basszusgitáron, ami szokatlan dolog rockkoncerteken. Jövőre ő is visszatér a Mr. Bigbe egy állítólagos utolsó turnéra, amely hozzánk is eljut. Az pedig, hogy a The Winery Dogs hét év után ismét eljutott hozzánk, isteni áldás volt nekünk, tizenhattól hatvanig. De ez persze csak saccolás, mert egyáltalán nem a közönséget néztem…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?