A Pohoda legnagyobb ajándékai

A frissen levert sátrak erdejében már az első napon felfedeztük a kis karácsonyfát. Műanyag, körülbelül hatvan centi magas példány volt, gazdája – vélhetően annak a sátornak a tulajdonosa, melynek a bejáratánál a fa áll – ezüst gömböket és csillámos kék füzért akasztott rá. Később a fát világító égőkkel is feldíszítették, sőt, csupán pár sátornyi távolságra egy további fát is felállított valaki. Másnap, vagy háromszáz méterrel odébb szintén belefutottam egy apró karácsonyfácskába. Mivel a tulajdonosokat nem tudtam megkérdezni, mi okból állítottak karácsonyfát júliusban, csak a saját magyarázatomba kapaszkodom: a Pohoda sokaknak olyan, mint a karácsony. Egy évet kell rá várni, de amikor eljön, biztosan megajándékoz valami széppel.

Azért járok a Pohodára, mivel kiváló előadókra találok rá. Van, hogy csak véletlenül tévedek a koncerthelyszínre, de amikor belehallgatok a zenébe, tudom, hogy amint hazaérek, rákeresek a Spotify-on, figyelni fogom az új albumokat. Idén ilyen ajándék volt az apró, szőke, dél-afrikai származású Alice Phoebe Lou, akinek érces hangszíne helyenként Janis Joplinéra emlékeztet, lényéből egészen magával ragadó energia sugárzik, és akivel hatalmas élmény volt beszélgetni. Ilyen volt a törékeny Dillon koncertje, akinek a zenéjét hallgatva nem sejti az ember, hol a határ a zenei aláfestés és az énekhang között. És ilyen volt az indie folkot játszó Jake Bugg is, aki csupán 22 éves, de az elmúlt két-három évben hatalmas fordulatot vett az élete. A srác a Glastonbury felfedezettje. Tizenkét évesen kezdett gitározni, mert szerette az angol countryzenét, Johnny Casht és Bob Dylant. Tizenhét éves koráig Bugg nem hagyta el Angliát. Küldött egy gitárfelvételt a fesztivál honlapjára, ez alapján kapott meghívást koncertezni a Glastonburyn. Azóta elkészített három albumot, és világszerte turnézik. Elnézést kért a koncertjét megelőző sajtótájékoztatón, amiért fáradt a hangja. „Tudják, Sevillából repültünk hajnali négykor, és egy kicsit másnapos is vagyok, ami persze az én hibám” – szabadkozott nevetve. Jake Bugg a Pohodán az első három albumáról játszott dalokat, de elárulta, hogy már új lemezt készít, amelyen ismét visszatér a country műfajához. Fiatalok és merészek voltak az idei Pohoda legjobbjai, a könnyűzenei ipar csillagai, akiknek azonban nincsenek sztárallűrjeik. Olykor hibáznak, és ezt nem félnek beismerni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"281379","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"Pičus, az idei fesztivál sztárja","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]

A legértékesebb zenei ajándék Benjamin Clementine koncertje volt. Clementine története egyébként is mesébe illő. Jóformán az utcára került 19 évesen, Párizsban egy hostelszobában lakott tíz másik emberrel. Konyhákon dolgozott kisegítőként, ebből spórolt meg annyi pénzt, hogy egy félig szétesett gitárt vehessen magának. A párizsi metróban zenélt, ott fedezte fel későbbi menedzsere. Ezzel szemben a pénteki koncert egy géniusz mesterműve volt. Énekhangja Nina Simone-éra emlékeztet, komolyzenét ötvöz rendkívül egyéni zenei felfogásában, a dalait kórus kíséri, és a Pohodán a zuhogó eső ellenére többezres tömeg ünnepelte a koncertjét.

A fesztivált záró sajtókonferencián a szervezők elmondták, hogy az idei Pohoda kínálatát tekintve a hazai előadók koncertjeire a legbüszkébbek. „Az idei zenei felhozatal kiváltképpen fontos számomra, ugyanis megvalósíthattuk néhány saját projektünket” – mondta el Michal Kaščák főszervező, aki szerint a külföldi zeneipari szakemberek, akik elfogadták a meghívást, nagy érdeklődést mutattak a szlovák előadók iránt. A hazai szereplőknek a fesztivál idén külön színpadot biztosított. „Itt volt a szlovák folkzene elitje, és ez hihetetlen élmény volt” – emelte ki Anton Repka, sajtókommunikációért felelős szervező. A nagyszínpadon fellépő Katarína Máliková koncertje valóban azt bizonyította, hogy a szlovákiai world music a nemzetközi porondra is megérett.

Havran Kati