A könyv a legjobb barát? Minden ötödiket ellopták a könyvvásáron!

Frankfurt |

<p>Csaknem minden ötödik könyvet elloptak a frankfurti nemzetközi könyvvásáron, ami rekord. A szervezők hétfőn közzétett hivatalos mérlege szerint a látogatók a kiállított mintegy 3000 könyvnek csaknem 20 százalékát ellopták.</p>

A beszámolóból kitűnt, hogy különösen az orvosi, a jogi és az egyéb szakkönyvek voltak rendkívül kelendők a szarkák körében az öt napos vásár alatt. Ennek okát az érintett kiadók képviselői elsősorban abban látták, hogy átlagban ezek a legdrágább könyvek, áruk nem ritkán meghaladta a 250-300 eurót (50-70 ezer forintot), ennyi pénzt pedig egy könyvre aligha áldoz egy "átlagos" német.

Pedig a rendezők az elmúlt évek mindezt már előrevetítő tapasztalatai alapján felkészültek, és a hatalmas vásári területen a korábbinál jóval több megfigyelő kamerát helyeztek el. Sőt lehetővé tették azt is, hogy a könyvek többségét a helyszínen megvásárolhassák az érdeklődők, vagy legalábbis azonnal megrendeljék azokat. Mindez azonban nem segített, az "élelmes" látogatók túljártak a rendezők - és a kamerák - eszén.

Hétfői nyilatkozatok szerint a kiadók mindazonáltal igyekeztek derűlátóan szemlélni a történteket. Többen közülük ugyanis úgy vélekedtek, hogy a könyvszarkák jócskán szolgáltak pozitív tanulságokkal is. Így az ellopott könyvek alapján egyértelműen rávilágítottak arra, hogy mire is van igazán kereslet. S ez különösen fontos jelzés a karácsony előtti időszakban, amikor a kiadók az ajándékozási láz miatt amúgy is megnövekedett vásárlási kedvre számítanak. Pozitívum az is, hogy a szakkönyvek iránt is nagy az érdeklődés.

Mindennek ellenére a vasárnap este zárult nemzetközi könyvvásár hatalmas siker volt - és nem csak a tolvajoknak. A látogatók száma megközelítette a 300 ezret, ami rekord a hatvanadik születésnapját ünneplő vásár történetében. A könyvek és általánosságban az irodalom iránti érdeklődést jelzi, hogy a világ legtekintélyesebb könyves seregszemléjének az idén a tavalyinál 5,6 százalékkal több látogatója volt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?