A kiirthatatlan emberi jóság

Hiányoznak epizódokat, eseményszálakat összekötő kapcsok és kapcsolódások, helyenként nem értjük egyes szereplők helyzetekbe illesztését, másutt nem tudjuk megmagyarázni egymáshoz való viszonyukat vagy viszonyuk eredetét, elvétve előfordul, hogy nem sikerül tisztáznunk az egyes dialógusokban kimondott fogalmak valós, még inkább átvitt jelentését. Eklatáns példája ennek a Derzsi Réka és a Borbély Alexandra által megformált két figura közti párbeszéd a mozi előtt: amikor egyikük, a mozi alkalmazottja a kiszállított filmtekercseket cipelve kijelenti, hogy már nem nézi meg a filmeket, a másikuk, a mozi szomszédságában lévő Konzum üzlet alkalmazottja pedig azzal zárja le a dialógust, hogy „akkor hozom azt a cukrot”. Igazából csak sejtjük, hogy a „cukor” kifejezésben és a „már nem nézem meg a filmeket” kijelentésben lennie kell valamiféle, saját környezetük megtévesztésére titkosított üzenetnek, legalábbis megbújik bennük ilyesmi, de fogalmi megfejtésre nem jutunk.

A több hullámban tomboló Covidnak köszönhetően jócskán jutott idő előkampányra: jó ideje tudtuk, hogy film készül az egykori csehszlovák állami szervek 1950-ben indított Akcia K fedőnevű intézkedéssorozatáról, mely mindenekelőtt a szerzetesrendek és kolostoraik ellen irányult. Ennyiből is valószínűsíthettük, hogy valami hasonló – kordokumentumokból merítkező és tényeken alapuló – sötét tónusú, nyomasztó történetre számíthatunk, mint amilyet Ivan Ostrochovský 2020-ban készült Szolgalelkek című filmjéből kaptunk. Az 1980-ban, a hidegháború idején játszódik ugyancsak Csehszlovákiában, főhősei papi szeminárium növendékei.

Bár ridegen nyomasztó a Kryštof is, és a sötét tónusok ebben a filmben is karcosan végighúzódnak, de nem abból kifolyólag nyomasztó és sötét, hogy az Akcia K elgyötrő mozgóképes rekonstrukcióját nyújtják az alkotók. Kapunk belőle ízelítőt, mint ahogy a kollektivizálások végrehajtásaiból, a rendszer ellenfeleinek üldözéséből is, de a kolostorok elleni durva támadás pusztán kiindulóhelyzet és háttérként szolgál a történethez, mely egyébként megtörtént eseményeken alapszik.

Az Akcia K kiinduló motívumként szolgál egy olyan mélyen emberi történethez, amellyel megmutathatók azok a fiatalok, akik nem fogadták el a rendszert, hanem keresték a szabadság elérésének lehetőségeit. Miként a felnőttség határán álló Kryštof (Mikuláš Bukovjan) is, aki a politikai hatalom elől egy csehszlovák–nyugatnémet határhoz közeli, a Šumava erdeinek mélyén megbúvó kolostorba vonult el, ahol noviciusként Istent szolgálja. Nemkülönben szolgálni kívánja a politikai hatalom brutalitásai elől menekülő, hozzá hasonló embereket is: bátor elszántsággal az éj leple alatt disszidenseket segít át a zöldhatáron Bajorországba. Így kerül kapcsolatba Cyrillel (Uzsák Dávid), a szabadgondolkodású prágai egyetemistával, aki néhány társával távozni készül az országból. Átjutásuk azonban nem sikerül, rajtuk ütnek a határőrök. Cyrilen kívül, aki sérüléssel megússza, mindenkit lelőnek. Ugyanezen az éjszakán, miután kiűzettetik a kolostorból, Kryštof maga is menekültté válik. Mégsem a saját életét menti, hanem a lőtt sebével küzdő fiú mellé szegődik, és orvosi ellátáshoz juttatja. Hosszú utat megtéve Kryštof eljut a hatalmas gazdaságot megörökölt, egyedül élő Johannához (Borbély Alexandra), aki sziklaszilárdan ellenáll a kollektivizálásnak, ugyanakkor már más életmódhoz is hozzászokott a kisvárosi mozi mindenes alkalmazottjaként. Bár talány marad, hogyan kerültek egymás közelébe, a kölcsönös megértéstől és elfogadástól erősödő kapcsolatukat mesteri finomsággal vezetett, visszafogott erotikus jelenet koronázza meg. Kryštof Johannához kötődését azonban nem ezen a gyengéd szálon viszi tovább a film. A humanitást vesztett idők kemény megpróbáltatás elé állítják mindkettőjüket.

Kryštof megingathatatlan alakjával – kezdetben a kolostorban, később a kolostorból kilépve – a film fókuszába az emberi kiállás, az egyén befolyásolhatóságának kérdése kerül. Kryštof a kiirthatatlan emberi jót hordozza magában. Minden körülmények között a mások javát tartja szem előtt. Önzetlenül, nehéz áldozatok árán is segít az embert próbáló helyzetekben, ha a szabadság a tét.

A film átütő színészi teljesítményeihez hazai magyar színészek is hozzájárultak. Uzsák Dávid Cyrilből öntudatos, lázadó egyetemistát formálva az óhajtott szabadsággal járó laza pimaszsággal és az elszántság bájával nyűgöz le. Borbély Alexandra Johannaként ritkán látott természeteséggel, okos, mindent értő, mindent mélyen átélő helyzetbe lényegülésével esszenciálisan olvad bele az ötvenes évekbe. Mint minden általunk látott filmes szerepében, Bandor Éva ezúttal is tűpontosan rajzol karaktert, ahogy Gubík Ági és Derzsi Réka is hiteles figurát formál.

A Kryštof – mely a hit, a remény és az áldozat filmje – leás a mélyrétegekbe, mindvégig a társadalomból érkező presszió keltette drámaiság feszesíti a történetét, az összes komponensével – a színészi játék mellett hang, zene, képi világ, berendezés, kosztüm – az elmondottak hitelességét erősíti és támasztja alá. Benne van tehát a jó film lehetősége, de talány marad, hogy a Kryštof miért nem lett jó film.