A geológus, barlangász és közíró negyven éve rajong ezért a csodáért

<p>Mondhatjuk mi gömöriek – mint ahogyan más tájak lakói is elmondhatják –, mily csodálatos vidéken is élünk, s mily szemnek, szívnek örömet szerző szép helyek vesznek körül bennünket.</p>

Nyilván igaza lesz mindenkinek, csak hát ezt bizonyítandó – a nemes vetélkedésben – olykor-olykor valamit az asztalra is le kell tenni. Hát a Gömörország természeti öröksége címet viselő gyönyörű, szívet melengető, elmét gazdagító pazar könyv oda lett ám téve! Gaál Lajos Rimaszombaton élő geológus, barlangász, természetvédő, közíró negyven éve rajong ezért a csodáért, amit a nagyon igényes kivitelű, a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület kiadásában megjelent könyvében nagy alapossággal, szakmai hozzáértéssel és szeretettel mutat be. Ami sok egyéb mellett azért is nagyon jó, mert ma, közel kétszáz évvel kimondásuk után, legalább annyira érvényesek a jeles rozsnyói születésű statisztikus, Magda Pál 1819-ből való, s a könyvben idézett szavai: „Tsak a magát, erejét, s Hazáját smérő Nemzet jobbíthatja meg állapotját, öregbítheti fényét, ditsőségét, boldogságát, hatalmát. Tsak a Hazáját jól esmerő Magyar szeretheti azt okosan, buzgón és állandóul ...” Helytálló, igaz szavak ma is. Mert enélkül bizony nem megy.

Lehet önkéntesekkel, hivatásos szakemberekkel vagy éppen békés természetrajongóval packázó, tudatlan kishivatalnok, értéket menteni, bemutatni és megszerettetni akaró pályázatokat elutasító nagyhatalmú miniszter, ha olyan ember él a vidéken, mint Gaál Lajos. Nyugodtan alhat a pótolhatatlan értékek között élő egyszerű kisember. De jó lenne tudni, van-e ilyen ember más tájakon! Csak van. Mert akkor a semmibe vész, lényegtelenné válik a tudatlan, érzéketlen ember okozta bosszúság, az elakadás, elakasztás, a folytonos döcögés, botladozás, amit az ostoba idéz elő, mert a szívvel és tudásával ott levő Gaál Lajos, Lajosok segítenek. Legalábbis ebben mindig reménykedhetünk. Aztán egy kicsit majd csak hozzáteszünk mi is, kóbor, erdőt, mezőt járó, zsombolyokba, alig ismert barlangokba belesők, kis forrásoknál megpihenők valamicskét a műhöz.

U.i.: ha van, ami fokozhatja az örökké lelkes Gaál Lajossal töltött idő varázsát, úgy Rozsnyón biztosan ilyen volt az ő néhány perces beszélgetése a ma nyolcvanöt éves, a híres rozsnyói barlangászoknak sokat segítő Ehrenfeld Tiborral.

Ambrus Ferenc

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?