A földkerekség legvalódibb istenverte helye

„Mike vagyok. Szerencsejátékos. Kirúgtak az állásomból. Elveszítettem a barátaimat, a feleségemet. Ennyi” – ezekkel a rövid tőmondatokkal mutatkozik be Mike Valentine az anonim szerencsejátékfüggők gyűlésén a Netflix legújabb sorozata, A floridai férfi (The Florida Man) nyitóepizódjában. Az instruktor megköszöni az ismertetést, majd titokzatosan azt mondja, hogy ezt a filmet már sokszor láttuk. A játékfilmek és sorozatok alkotói valóban nem feledkeznek meg a kincsvadászos kalandfilm és az akcióvígjáték műfaji kategóriákról, afelett viszont talán szemet hunynak, hogy a két zsáner valamennyi újabb alkotása jobbára a megelőző évtizedek mozgóképes és narratív kliséiből építkezik.Pedig a délkeleti félszigeten született-felnőtt Donald Todd tévés producer hétepizódos szériájának alaphelyzete akár még kifizetődő is lehetne: Mike Valentine (Édgar Ramírez), aki a hazárdjátéknak köszönhetően nemcsak a pénzét, hanem a feleségét (Lex Scott Davis) és rendőri állását is elveszítette, kénytelen egy piti maffiózó (Emory Cohen) lóti-futi mindeneseként ledolgoznia felgyülemlett tartozását. A kényszerű megélhetést már hagyná a fenébe, de amikor a philadelphiai bűnöző kirakatbarátnője, a regényes nevű és sorsú Delly West (Abbey Lee) elszökik Floridába, hogy megrendezze a saját halálát, a volt kopónak kell megtalálnia a lányt, majd bizonyítani, hogy valóban megölték. Ezzel viszont csak egy a bökkenő: Mike előbb keresné fel az Egyesült Államok bármelyik államát, mint a napsütötte Floridát.

A népszerű amerikai színész, Jason Bateman és a film- és tévésproducer, Michael Costigan produkciós vállalata, az Aggregate Films által gyártott A floridai férfi túllép a látványos hajszákat és rablásokat, lövöldözéseket és árulásokat, titkos románcokat és a humor gyökereihez magándrámákat ültető munkák közhelycsarnokán, mindenekelőtt azzal, hogy felkínálja a hazaszeret sajátos inverzét. Mike szerint Florida a „földkerekség legvalódibb istenverte helye”, ahonnan az ember, ha csak teheti, elmenekül, különben megöli az unalom, felzabálja a tétlenség, felperzseli a nap – már, ha éppen nem az alkohol, a kábítószer vagy az erkölcstelenség viszi romlásba. (A címben említett „floridai férfi” megjelölés nem újdonság: az interneten már évek óta futótűzként terjednek az olyan banális mozgóképsorok, fotók vagy címlapok, amelyek egy-egy floridai lakos szinte teljességgel felfoghatatlan, de kétségbeejtően ötletes módon átélt/elkövetett baleseteiről, kihágásairól és törvényszegéseiről adnak hírt. A fura jelenséget a szériában most nem helyiek, hanem egy családi nyaralásra érkező, fegyverbolond seriffhelyettes pechsorozata testesíti meg a legjobban.)Igaz, Mike végül teszi, ami tőle elvárható: kénytelen-kelletlen visszatér az Atlanti-óceán partvidékén található álmos kisvárosba, ahonnan kamaszként elszökött; felveszi a kapcsolatot az édesapjával (Anthony LaPaglia) és nővérével (Otmara Marrero); ráakad Delly Westre, majd azt követően, hogy egymásba gabalyodnak, megpróbálja elhitetni a főnökével, hogy a fiatal Jane Fondát idéző szépség meghalt.

Talán mondani sem kell, a nem várt fordulatok láncolatából építkező cselekmény epizódról epizódra viszi magát előre, aminek csak egyik szála a buta és szorongó maffiavezér, Moss Jankov körüli hercehurca, ugyanis főszereplőinket idővel már csak az egykori La Florida partjainál elsüllyedt újkori spanyol hajóhad busás ezüst- és aranykincseinek megtalálása hajtja.

A 18. századi kincsesflották története sokunknak ismerős lehet, mert az Újvilágból Spanyolországba hazainduló, de a hurrikán pusztításában odalett galleonok – feltehetően kalózok és kincsvadászok által megtizedelt – vagyontárgyaival már a Bolondok aranya című, 2008-as amerikai vígjáték is foglalkozott, miközben a flották két hajója, az Urca de Lima és a San Pedro roncsai Florida víz alatti régészeti rezervátumába alámerülve már látogathatóak. Szép-szép, de érdektelen, vélhették az alkotók, ugyanis A floridai férfi nem kíván sokat bajlódni a történelmi előzményekkel (az utolsó epizód kosztümös nyitása nemcsak banálisan rossz, hanem roppant idegen is a sorozat világától), ami bizonyos pontokon jól működik, hiszen tényleg eredetibb és izgalmasabb az a bravúr, miszerint a kincsek már nem is a nagy kékség, hanem egy feltöltésre váró víznyelő foglyai.

Az ötletgazdag elgondolás és középszerű megvalósítás néhány kellemes pillanatot valóban okoz (alapvetően a főszereplő páros, a venezuelai Ramírez és az ausztrál Lee jóvoltából), mégis szüntelenül úgy érezni, mintha Quentin Tarantino vagy Guy Ritchie egyik epigonja minden követ megmozgatott volna, hogy egy floridai helyszíneken játszódó, kicsit abszurd, kicsit misztikus, de a nevettetésről sem megfeledkező neo-noirt prezentáljon. A dolog szépséghibája azon kívül, hogy hat-hét órás játékidőt nem bír el a történet, csupán az, hogy a floridai Coronado Beachen játszódnak az események, a sorozatot viszont túlnyomórészt Észak-Karolinában forgatták.