A felnőtté válás lemeze

Ariana Grandéról tudni lehet, hogy tehetős családban született, a legjobb énektanárok foglalkoztak vele, már nyolcévesen nagyzenekarral énekelt egy luxushajón, tizenhat évesen pedig egy Broadway-musical egyik főszereplője lett. Ekkor kezdődött tinisztárkarrierje, amelyre három sterilen profi rádiópop-albummal segítettek rá biztos kezű producerek és szerzők.

Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a húsz éven felüli nagyközönség 2017 májusában tanulta meg az Ariana Grande nevet, amikor manchesteri koncertjén huszonketten meghaltak és közel ötszázan megsérültek egy robbantásos merényletben. Ebből a helyzetből szinte lehetetlen jól kijönni, mert hiába nem volt köze a támadáshoz, a neve mégis végérvényesen összefonódott a tragédiával, ahogy az Eagles of Death Metalé a párizsi mészárlással.

Szóval senki sem csodálkozott volna, ha Ariana visszavonul egy időre, vagy akár végleg abbahagyja az éneklést. Ő azonban munkával igyekezett kezelni a traumát, sőt, elhatározta, hogy zenei értelemben új életet kezd. Talán sejtette – vagy ő, vagy a körülette dolgozó stáb –, hogy bár addigi dalai trendik és könnyen megjegyezhetők voltak, igazi egyéniség nem látszott mögöttük. Egy technikás csinibaba volt csupán, aki bármit el tud énekelni, amit elé tesznek, emellett jól táncol, és a világon neki áll a legjobban a hosszú lófarok.

Nos, Ariana Grande 25 évesen előrukkolt az idei év talán legnagyobb zenei meglepetésével. A Sweetener, amellett, hogy hangzásában profi és abszolút mai, tele van bátor, okos, igényes, ráadásul őszinte dalokkal. Végre megtudunk valamit az előadóról is – arról, hogy mi történt vele az elmúlt egy évben. Mozgalmas időszak volt ez, aki figyelte a bulvársajtót, tudhatja, hogy Ariana szakított egyre inkább rátelepedő drogos élettársával (Mac Miller rapper nemrég halt meg túladagolásban), küzdött saját démonaival, majd rátalált egy újabb szerelem. Pete Davidson szintén híresség, a Saturday Night Live című amerikai szkeccsműsor állandó szereplője, ezért kettőjük kapcsolatát szinte naponta boncolgatja a bulvársajtó. Nehéz volt eldönteni, hogy az egész nem csak egy PR-hadművelet része-e, egészen az új lemez megjelenéséig. A Sweetener egyik dala ugyanis nemes egyszerűséggel a Pete Davidson címet kapta.

De nézzük, miért jó ez az album. Összesen 15 dalról van szó, a legtöbbnek Pharrell Williams a producere, de a korábbi slágereknél közreműködő Max Martin és Ilya Salmanzadeh is visszatért néhány dal erejéig. A Sweetener cím jelzi a fő tematikát: hogyan lehet egy keserű helyzetet jobbá tenni. Vagyis nem a gyász, a befelé fordulás dominál, hanem egy olyan énekesnő jelenik meg, aki már nem akar mindenáron mindenkinek tetszeni. Néha olyan merészen kalandozik el a dzsessz, az R&B és a kísérleti elektronika irányába, hogy az szinte futurisztikusan hat egy pophercegnőtől. Nem is igazán lehet táncolni ezekre a dalokra, és a rádiók sem fogják szénné játszani őket. Szinte mindig csipog, prüntyög valami elektronikus kütyü, mintha egy régi videójátékot hagytak volna bekapcsolva. A legjobb részek azok, ahol Ariana szinte már rappel, miközben azért mégiscsak énekel.

Pharrell Williams előadóként is felbukkan egy funkos duettben (Blazed), ahol Ariana Grande hangja lustán szexi, olyan, mint aki nem akar elkápráztatni vokális tornamutatványaival, sőt, az sem érdekli, ki mit gondol erről a fura hangzásról. Az utána következő dalban pedig Nicki Minaj társaságában bukkan fel, akiről köztudott, hogy extravaganciában verhetetlen. Ez a dal (The Light is Coming) minimalista hiphop-alapokon nyugszik, a már említett merész effektekkel tűzdelve, és Ariana is inkább szövegel, mint énekel benne – nagyon cool módon. Ugyanez folytatódik a R. E. M. című számban, amelynek a zenei alapja önmagában is izgalmas lenne: óraketyegést imitálnak benne, a szöveg pedig arról szól, hogy nem szeretne még felébredni, hiszen épp a szerelméről álmodik.

A következő két dal technikailag nehezebb, mondanivalójában pedig női emancipációs jellegű (God Is A Woman), illetve férfiegzecíroztató (Sweetener), de a hiphop-vonalat sem hanyagolja el. A szövegek meglepően értelmesek, szó esik például a korán jött népszerűség kezelésének nehézségeiről (Successful) és a képmutatásról (Everything).

A Borderline-ban a mostanában ritkán hallható Missy Elliot is szerepel, igaz, csak fél perc erejéig. Ez gesztusértékű jelenlét: a legenda nyilvánosan kiáll a fiatal kolléganő mellett, elismerve annak tehetségét.

A Breathin' érezhetően egy trauma feldolgozásáról szól, de közben mégis könnyed tud maradni, elsősorban a hangszerelésnek köszönhetően. Folyamatosan bekúszik egy-egy furcsa hangszer a szintetizátor mellé, „édesítő” gyanánt.

És így haladhatnánk végig a lemezen, de nincs hely minden dalt elemezni. Egy biztos: aki most akar ismerkedni Ariana Grandéval, ezzel a lemezzel kezdje. Sőt, az előzőeket akár meg sem kell hallgatnia.

Ariana Grande: Sweetener Republic Records, 2018