225 éve született a Csendes éj írója

<p>Az év egyetlen időszaka sem ihletett meg annyi zeneszerzőt, mint a karácsonyi ünnepkör. A legismertebb és legkedveltebb karácsonyi dal a Csendes éj, szentséges éj (Stille Nacht, heilige Nacht), melynek zenéjét Franz Xaver Gruber, szövegét a kétszázhuszonöt éve, 1792. december 11-én Salzburgban született Joseph Mohr írta. A népszerű karácsonyi dal 2011-ben felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.&nbsp;</p>

Mohr nem ismerte apját, aki katona volt, de még az ő születése előtt faképnél hagyta a hadsereget és varrónő szeretőjét. Törvénytelen gyermek lévén Salzburg utolsó hóhéra lett a keresztapja, kiskora szegénységben telt. Végül a helyi plébános vette pártfogásába, aki felfigyelt a kisfiú zenei tehetségére, és gondoskodott iskoláztatásáról. Származása miatt csak pápai engedéllyel iratkozhatott be a szemináriumba, 1815-ben szentelték pappá. Szolgálatát Mariapfarr községben kezdte meg, 1816-ban itt írt egy hatstrófás verset, amelyről senki sem gondolta, hogy a világ legnépszerűbb karácsonyi éneke lesz. 1817-ben Oberndorfba helyezték át segédlelkésznek, ahol két évet töltött, ezután több helyen volt plébános. 1848. december 4-én Wagrainban halt meg tüdőbaj következtében.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"296746","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A derék osztrák papra senki sem emlékezne, ha 1818. december 24-én nem kérte volna meg a szomszédos Arnsdorf tanítóját, Franz Xaver Grubert arra, hogy két éve papírra vetett szövegére szerezzen dallamot két szóló hangra, kórusra és - mivel templomában az orgona elromlott - gitárkíséretre. A szentestét akarta hívei számára szebbé tenni, akiknek akkoriban kevés okuk volt az örömre. Az addig az önálló salzburgi érsekséghez tartozó vidék 1815-ben került Ausztriához, lakói a napóleoni háborúk pusztításai miatt koldusszegények voltak, sokan éheztek. Gruber még aznap végzett a feladattal, így a karácsonyi misébe illesztve sor került a premierre. Az oberndorfi Szent Miklós-templomban a tenor szólamot a gitárkíséretet is biztosító Mohr, a basszust Gruber énekelte a gyülekezetnek, többségükben a Salzach folyó hajósainak és családtagjaiknak, a kórus pedig velük ismételte a versszakok utolsó két sorát. Az ősbemutatónak helyet adó egykori templomot a 19. század végén elbontották, mert az épületet súlyosan megrongálták a pusztító árvizek. Helyén ma a Csendes éj-kápolna áll, mellette pedig az azonos nevű, a dalszerzők emlékének szentelt múzeum. Oberndorfban karácsony előtt minden évben megnyílik a különleges Csendes éj postahivatal, ahol azonos nevű postai bélyegzővel és bélyeggel látják el a leveleket és képeslapokat.

A hagyomány szerint a dalt egy Mauracher nevű tiroli orgonaépítő mester tette ismertté, 1833-ban Lipcsében dolgozott, és a helyi templomban karácsonykor előadta a művet. Mások szerint egy környékbeliekből álló énekegyüttes vette fel műsorába és adta elő Európa-szerte a Tirolban már nagy népszerűségnek örvendő dalt. A Csendes éj futótűzként terjedt előbb német nyelvterületen, majd világszerte, szövegét 300 nyelvre fordították le (angolra John Freeman Young ültette át Silent Night címmel), és ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor. A Csendes éjt szinte minden énekes előadta, aki karácsonyi albumot készített, a The Dickies nevű punkbandától Bing Crosbyig és Elvis Presleyig, a kelta énekesnő Enyától Mariah Careyig és Christina Aguileráig, s olyan népszerű filmek betétdala volt, mint az Igazából szerelem.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"296747","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?