Kultúra

1956-ról – ötvenhat esztendő múltán

Mács József: Szerettem beszélgetni az emberekkel, meggyőződéssel merem hát kijelenteni, hogy a szlovákiai magyarság együtt élt a forradalommal.
ÚJ SZÓ ONLINE

2012. október 22. 21:02

 

Az összmagyarság számára fontos dátum október 23-a, az ’56-os forradalom kitörésének emléke. A történelem világra szóló eseményként jegyzi, amelyről például Mádl Ferenc korábbi magyar köztársasági elnök kijelentette: ötvenhatban az volt az európai történelem, ami akkor Magyarországon történt. Mács József íróval beszélgettünk.
 
Némi malíciával szólva: igaz, hogy pályakezdőkként, de 1956-ban azért voltatok már jó páran tollforgatók, pedagógusok, meglett egyetemisták, a közéletben jártas fiatalemberek, akik szükségszerűen nyitott szemmel éltétek meg a forradalmat. Ennek mégis alig-alig van értékelhető nyoma a szlovákiai magyar köztudatban. Ötvenhat év távlatából, számomra, talán ez a legirritálóbb észrevétel!
Amikor Magyarországon kitört a forradalom, a csehszlovákiai párthatalom azonnal megtette az ellenintézkedéseket. Különböző módon olyan fórumokat hozott létre, amelyeknek az volt a feladata, hogy innen segítsék az ottani „ellenforradalom” megfékezését és leverését. Tény, hogy ebbe számos szlovákiai magyart is bekapcsoltak, és erről – hogy kit és hogyan – mindmáig valóban keveset tudunk. De a felvetésed, a maga teljességében, ennél azért jóval összetettebb. Az, mert most már úgy látom, hogy a szlovákiai magyarság 1945 óta él folyamatosan különféle megfélemlítésben, nemigen mer különösebben megnyilatkozni, ami arra  a korra is erősen jellemző volt. És az élet minden területére kivetítve ez a mai napig sincs másképpen, hiszen a félelemérzet a maga folytonosságában, lappangóan ott munkál a szlovákiai magyar gondolkodásban. Ez nemcsak az egyszerű halandókra vonatkozik, hanem például az iskolákra, az úgynevezett elért jogainkra, mindenre. Sajnos, a politikára, a politikusainkra is.
A teljes interjút a keddi Új Szó Keddi faggató című rovatában olvashatják!
 
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus - Megjelent a delta variáns Szlovákiában

Vladimír Lengvarský
Frissítve

Szerdától a körzeti orvosi rendelőkben is lehet regisztrálni a védőoltásra

r

VIDEÓ: Forgalommal szemben hajtva okozott balesetet, majd meglépett a helyszínről

koronavírus

Koronavírus: 35 új fertőzöttet találtak kedden, haláleset nem volt

Kassa

Kassán is beindult a strandszezon

Szoboszlai Dominik

Szoboszlai: az elmúlt időszak nem volt egyszerű

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.