15 év táncai és táncosai Nagymegyeren

Nagymegyer |

<p>15 év táncait és táncosait viszi színpadra ma este, egyszeri alkalommal a jubiláló Megyer Táncegyüttes.</p>

A néptánccsoport másfél évtizeddel ezelőtt afféle „zöldmezős beruházásként” – előzmények, hagyományok nélkül – alakult meg a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium diákjainak kezdeményezésére. Az együttes azóta töretlen lendülettel működik, sőt: a Megyer után megszületett a Kismegyer, majd az Aprómegyer is.

„Az egykori induló csapatból öten ma is táncolnak a felnőtt együttesben. Ez nem kis dolog. Büszkék vagyunk arra is, hogy a távozók helyére jött új tagok egy része saját nevelés: olyan gyerekek, akik együtt nőttek fel az együttessel – meséli Mészáros Magdi, az együttes vezetője. – A jubileumi műsort igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az elmúlt másfél évtized keresztmetszete legyen, érzékeltesse, honnan hova jutottunk el. Erre az egy estére visszahívtunk a színpadra egykori táncosokat, akik vállalták a régi koreográfiák »leporolásával« járó fáradalmakat. Újra elővettük kedvenc táncainkat, és válogattunk azokból a műsorokból, amelyeket az elmúlt években vendégkoreográfusok segítségével készítettünk.” A városi művelődési központban 18 órakor kezdődő előadás a Megyer készülő új műsorából is ízelítőt nyújt; a Fonótól fonóig egy teljes évkör ünnepeit, hagyományait, jeles napjait beszéli el a tánc nyelvén; a bemutatót őszre tervezik.
A Megyer Táncegyüttes idei éve egyébként is az évfordulók jegyében telik: 5 éve alakult meg utánpótláscsapata, a Kismegyer, és idén rendezik meg 5. alkalommal a Csallóközi Táncháztalálkozót, amelyre július 20. és 22. között várják a néptánc és a népzene barátait a szűkebb és tágabb régióból.
Az együttesről lapunk kedden megjelenő Színfolk mellékletében olvashatnak bővebben. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?