<p>Halált kért a zsidókra az északkelet-olaszországi San Dona di Piave imámja, akit ezért kiutasítottak az országból - jelentették a szerdai olasz napilapok.</p>
Zsidóellenes kijelentésekért kiutasítanak Olaszországból egy imámot
A 28 éves, marokkói származású Raoudi Albdelbart a terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) emberei vitték el az otthonából kedden. Csak annyi időt kapott, hogy egy bőröndöt összecsomagoljon. Számítógépeit, telefonjait lefoglalták - értesült a Corriere della Sera című napilap.
Angelino Alfano belügyminiszter megerősítette, hogy a férfit a közrend súlyos megzavarásáért, a nemzetbiztonság veszélyeztetésért és vallási diszkriminációért kiutasítják Olaszországból. A Corriere úgy tudja, hogy az imámot felteszik a Marokkóba tartó repülőgépre. Alfano hozzátette: ez az eset példa legyen mindazok számára, akik "gyűlöletet prédikálnak".
A Velencétől ötven kilométerre levő San dona di Piavéban élő muzulmán közösség vallási vezetője a Ramadán július 29-i zárónapján tartott beszédet. Ebben azt kérte Allahtól, gyilkolja le a zsidókat, "mérgezze meg ételüket, változtassa lángolóvá a zsidók által belélegzett levegőt, tegye lidércessé álmaikat, gyászossá napjaikat, töltse el szívüket rettegéssel".
Az imám beszéde az interneten terjedt el. Raoudi Albdelbar tizenegy éve él Olaszországban. Kezdetben a helyi építőiparban dolgozott, majd állását elveszítette. Ezt követően San Dona di Piave muzulmán kulturális központjában imámként prédikált.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.