Zeman nem számol Ukrajna elleni orosz támadással

Miloš Zeman

Miloš Zeman cseh államfő nem számol azzal, hogy Oroszország fegyveres támadást indítana Ukrajna ellen. Az állítólagos orosz agresszióról szóló információk az amerikai titkosszolgálatok újabb kudarcát jelentik – jelentette ki Miloš Zeman abban az interjúban, amelyet csütörtökön közölt a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

Miloš Zeman megismételte korábbi állítását, miszerint a fegyveres összetűzés több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozhatna az oroszoknak, és ezért szerinte Moszkva nem fog kockáztatni. A cseh elnök viszont továbbra sem zárja ki, hogy esetleg helyi konfliktusok alakulhatnak ki a kelet-ukrajnai szakadár régiók, Donyeck és Luhanszk határain.

„Az oroszok nem bolondok, hogy olyan akcióba kezdjenek, amely több kárt hozna nekik, mint hasznot. Az amerikai titkosszolgálatok számára ez már a harmadik kudarc. Az első Irak volt, ahol végül is nem találtak tömegpusztító fegyvereket, a második felsülést Afganisztán jelenti, amikor az amerikaiak azt állították, hogy a tálibok sosem foglalják el Kabult. A harmadiknak pedig most vagyunk tanúi” – mutatott rá Zeman.

A cseh elnök ismételten kijelentette: a NATO-egységek elhibázott afganisztáni kivonása miatt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárnak le kellett volna mondania.

„Nem kérdem a CIA-t, milyen forrásai vannak. Az említett három eset kapcsán azonban erősen kétlem a források minőségét” – jegyezte meg Zeman, az amerikai titkosszolgálatokra utalva.

A cseh államfő az interjúban kijelentette: egyetért elődjével, Václav Klausszal, aki Petr Fialának szerdán nyílt levelet írt, amelyben felszólította a miniszterelnököt: támogasson olyan diplomáciai tárgyalásokat, amelyek az ukrán-orosz feszültséget mindkét fél érdekeinek figyelembevételével akarják megoldani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?