XVI. Benedek pápa 24 új bíborost kreált

Vatikánváros |

<p>XVI. Benedek pápa szombaton, a vatikáni Szent Péter-székesegyházban ünnepélyesen 24 új bíborost kreált, akik többsége várhatólag részt fog venni majdan a jelenlegi egyházfő utódának megválasztásában.</p>

A szentmise kezdetén a pápa latinul felolvasta "az egyház hercegeinek" nevét, akiket arra figyelmeztetett, hogy nem uralkodásra, hanem szolgálatra vannak rendelve. Arra is felhívta őket, hogy vegyenek példát Jézus Krisztusról, és kövessék őt alázatban és az egyház odaadó szolgálatában. A homília után a pápa átnyújtotta nekik a bíborosi süveget és a kinevezésükről szóló okmányt. A hívősereg tapssal kísérte a szertartást.
Az új bíborosok között vannak a vatikáni kongregációk vezetői, európai, afrikai, ázsiai és amerikai nagyvárosok érsekei. Többségük olasz, de a pápa négy afrikai püspököt is bíborosi rangra emelt, ami a katolikus egyház befolyásának növekedését jelzi a fekete kontinensen; Afrikában 2000 és 2008 között 33 százalékkal nőtt a megkereszteltek száma.
A kinevezésekkel 203-ra emelkedett a bíborosi kollégium létszáma, amelyen belül 121 kardinális 80 év alatti, és így részt vehet az új pápa megválasztásán, a konklávén. Az új bíborosok között 20-an vannak 80 év alatt, és közülük 8-an olaszok, ami jelentősen növeli az olasz csoport súlyát a kollégiumon belül. Ez olyan találgatásoknak adott tápot, hogy az előző lengyel és a jelenlegi német pápa után a következő egyházfő ismét olasz lehet, amint ez évszázadokon keresztül hagyományosan így volt a katolikus egyházban.
Az új bíborosok kinevezése a konzisztórium - bíborosi kollégium ülése - keretében zajlott le. Ez volt a harmadik konzisztórium XVI. Benedek pápasága alatt. A zuhogó eső ellenére a Szent Péter téren számos hívő gyűlt össze a ceremóniára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?