WikiLeaks - Assange-önéletrajz: az amerikai kormány csalhatta tőrbe az aktivistát

London |

<p>Saját bevallása szerint senki ellen nem követett el szexuális erőszakot Julian Assange, a WikiLeaks alapítója, viszont egy nyugati hírszerzési kapcsolata a botrány előtt figyelmeztette, hogy az amerikai kormány egy kábítószer- vagy szexbotránnyal megpróbálhatja tőrbe csalni őt - derült ki a Canongate kiadó csütörtökön megjelentetett könyvéből.</p>

A "Julian Assange: az engedély nélkül kiadott önéletrajz" című mű Andrew O'Hagan tollából származik a 40 éves aktivistával készített 50 órányi interjúanyag alapján, és Assange kifejezett kérése ellenére jelent meg. A Canongate tavaly kifizette ugyan a könyv jogdíját, Assange később megpróbált elállni a szerződéstől.
Az aktivista felháborodott a kiadó lépésén, amely szerinte "hasznot húz egy befejezetlen és tévedésektől hemzsegő vázlatból", és hangsúlyozta: nem ő a könyv szerzője, és lehetősége sem volt ellenőrizni azt. Assange közleményében rámutatott, hogy ez "nem az információhoz való hozzáférés szabadságának védelmezése, hanem régi vágású opportunizmus és kétkulacsosság, amellyel fillérekért képesek átvágni az embereket".
A Canongate ugyanakkor kiemelte: Assange nem fizette vissza a neki utalt előleget, ezért döntött a 70 ezer szavas kézirat kiadása mellett, amely O'Hagan köréből került hozzá, de szigorúan csak olvasásra.
Assange korábban azt remélte, hogy könyve "nemzedékének egyesítő alapműve" lesz, de később pere miatt nem tudott az írásra összpontosítani, és már csak azért dolgozott rajta, hogy fedezni tudja kiadásait és életben tarthassa a WikiLeakset. Az aktivista a Canongate-től 500 ezer, míg a Knopftól 800 ezer dollárt kapott. Utóbbi kiadó szerdán mégis úgy döntött, hogy nem jelenteti meg a könyvet.
A WikiLeaks az iraki és afganisztáni háborúból, valamint az amerikai diplomácia életéből szerzett titkos dokumentumokkal hívta fel magára a világ figyelmét.
Assange jelenleg egy pártfogója kelet-angliai házában várja az ítéletet, amely dönt Svédországnak való kiadatásáról .

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?