WHO: nagy az ebolajárvány veszélye Nyugat-Afrikában

Afrika k

Nagy az ebolajárvány veszélye Nyugat-Afrikában, mivel nem ismerni a betegség terjedésének pontos mértékét, eredetét, a térségben pedig korlátozott mértékben tudnak reagálni a kórra – figyelmeztetett csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A genfi székhelyű szervezet szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy a helyi egészségügyi rendszerek már így is le vannak terhelve a koronavírus-világjárvány mellett a sárgaláz- és kanyarójárvány által nemrég sújtott térségben.

A guineai egészségügyi minisztérium február 14-én tájékoztatta a WHO-t, hogy többen megfertőződtek ebolavírussal egy ápolónő temetésén az ország második legnépesebb városának számító Nzérékoré térségében. Eddig hét fertőzöttet jegyeztek fel, közülük öten meghaltak, és 192 lehetséges kapcsolatot azonosítottak a fertőzöttekkel eddig. Szakértők aggódnak amiatt is, hogy a város a Libériával és Elefántcsontparttal közös határ közelében található.

A betegséget 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először.

A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, a legvalószínűbb, hogy a denevérekről terjedt át emberekre. A betegség fertőzött ember vagy állat testnedvével történő közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?