WHO: A nyugat-afrikai Ebola-járvány minden idők egyik legsúlyosabbika

Genf |

<p>A Nyugat-Afrikában a közelmúltban kitört, eddig 111 halálos áldozatot követelő Ebola-járvány az eddigi egyik &quot;legnagyobb kihívást jelentő&quot; felbukkanása a vírusnak - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).</p>

"Ez egyike a legnagyobb kihívást jelentő Ebola-járványoknak, amelyekkel valaha szembe kellett néznünk" - fogalmazott Fukuda Keidzsi, a szervezet főigazgató-helyettese egy genfi sajtóértekezleten.    Fukuda közlése szerint a WHO arra számít, hogy múlt hónapban Guineában kitört, és azóta Libériába is átterjedt járvány megfékezése 2-4 hónapba fog telni.     A szervezet adatai szerint Guineában eddig 157 embert fertőzött meg a vírus, közülük 101-en belehaltak abba. Libériában 21 megbetegedést regisztráltak, amiből eddig tíz járt halálos áldozattal.     A járvány továbbra is terjedőben van Guinea délkeleti erdős-hegyes vidékén. Ugyanakkor a vírus "ismert csatornákon" keresztül terjed az érintett régióban, ami a WHO szerint bíztató jel a járvány megfékezésének kilátásait illetően. Az azonban hátráltatja a védekezést, hogy az Ebola most jelent meg először Nyugat-Afrikában, így az ottani országoknak nincs tapasztalatuk a vírus elleni küzdelemben.    A WHO kedden azt is közölte, hogy a járvány ellenére nem javasol utazási tilalmat Guineára vonatkozóan.    Az Ebola először négy évtizede ütötte fel a fejét Afrikában, az eddig legsúlyosabb járvány során 280 ember vesztette életét Zaire-ban (a mai Kongói Demokratikus Köztársaság).    Az Ebola-vírus okozta betegségre nincs orvosság, se gyógymód. A vírus miatt összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye. A vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, mert ott fedezték fel a kórokozót. Afrikában eddig már tizenöt Ebola-járvány volt, összesen 1200-1300 emberrel végzett a kór. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?