Visszavonták az elfogatóparancsot Evo Morales ellen

Evo Morales

Egy bolíviai bíróság visszavonta hétfőn az elfogatóparancsot a hazájából elűzött volt államfő, Evo Morales ellen, aki közben egy interjúban megerősítette, hogy haza fog térni, de nem kíván pályázni állami tisztségre, hanem haltenyésztéssel és szakszervezeti munkával akar foglalkozni.

Moralest terrorizmussal vádolták egy hangfelvétel alapján, amelyen állítólag ő beszél, és úttorlaszok építésére, városok kiéheztetésére szólít a tavalyi elnökválasztások utáni zavargások idején.

A helyi média híradásai szerint egy bolíviai bíróság hétfőn, nyolc nappal az elnökválasztás után, amelyen Morales párttársa, Luis Arca győzött, visszavonta a Argentínában tartózkodó volt elnök elleni elfogatóparancsot arra hivatkozva, hogy ezidáig nem idézték bíróság elé. A nyomozás azonban folytatódik.

Morales közben egy interjúban megerősítette, hogy hazatér, és amennyiben engedik neki, szakszervezeti munkát vállal. Emellett haltenyésztéssel akar foglalkozni, és már tanulja a szakma rejtelmeit. Leszögezte, hogy nem vállal tisztséget  Luis Arce kormányában, de támogatni fogja őt. Megjegyezte, hogy meghívót kapott Arce november 8-i beiktatására, és most társadalmi vita zajlik arról, hogy ő mikor térjen haza.

A szocialista politikus a 2019-es választásokon még mint az ország hivatalban lévő elnöke indult, és a hivatalos eredmény szerint megnyerte a voksolást, ezáltal a negyedik mandátumát szerezte volna meg. Az ellenzék azonban csalást kiáltott, tüntetések kezdődtek, zavargások törtek ki, majd a hadsereg kihátrált Morales mögül, ő pedig lemondott, és előbb Mexikóba, majd Argentínába távozott. A megbuktatott elnök már többször jelezte hazatérési szándékát.

A dél-amerikai országban október 18-án tartottak elnök- és parlamenti választásokat, amelyen a baloldal jelöltje, a Morales által is támogatott Luis Arce már az első fordulóban győzelmet aratott.

Arce gazdasági miniszter volt Morales elnöksége idején. Győzelme után fogadkozott, hogy Morales nem kap szerepet a kormányzásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?