A járványhelyzetnek nem kedveznek a koronavírus új variánsai.
Veszélyesebbé vált a koronovírus – állítja a német közegészségügy
Németországban már terjed a SARS-CoV-2, azaz az új típusú koronavírus, mely a korábbiaknál is fertőzőképesebb – nyilatkozta a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője Berlinben.
Lothar Wieler az új vírusváltozatok németországi terjedéséről készített jelentést, melyben a bemutató tájékoztatón közölte: az utóbbi hetekben a világ különböző pontjain felbukkanó, különösen veszélyes mutációk mindegyike megjelent Németországban.
Az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű típus, nemcsak fertőzőképesebb, hanem súlyosabb lefolyású betegséget is okozhat, mint a korábbi variáns.
A B.1.1.7 tizenhárom tartományban van jelen van és az új fertőzések csaknem 6 %-a ennek a vírusváltozatnak tulajdonítható.
Ez az arány tovább emelkedhet
– mondta az RKI vezetője, hozzátéve, hogy a SARS-CoV-2 "nem fárad, éppen ellenkezőleg, új lendületet vett“ és veszélyesebb, az új minőséget jelentő mutációk révén. Minden lehetséges eszközzel tovább kell folytatni a vírus elleni védekezést.
Wieler szerint a B.1.1.7 fél ponttal emeli a vírus reprodukciós arányát (úgynevezett R értékét, amely megmutatja, hogy egy-egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a kórokozót).
Az új variáns terjedését lassítani kell, és meg kell akadályozni, hogy uralkodóvá váljon
– közölte.
Portugáliában a különösen súlyos helyzetet okozott a B.1.1.7 szétterjedése, felerősítette ezzel a járványt. Ott az új fertőződések 60 %-át a 2020 végén Angliában felbukkant mutáció okozza.
Jens Spahn egészségügyi miniszter hozzátette, "kemény hetek" következnek még. Németország már a járványból kivezető úton jár. A miniszter szerint: nagyon óvatoson lehet lazítani a korlátozásokat. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői február 10-én tanácskoznak az egyelőre február 14-ig elrendelt országos járványügyi zárlatról.
Németországban már mintegy hárommillió ember megkapta a SARS-CoV-2 elleni oltás első adagját, és napokon belül megérkezik az első, 1,7 millió adagból álló szállítmány a harmadik engedélyezett oltóanyagból, az Oxford/AstraZeneca-vakcinából.
(bl, hvg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.