USA: Szülőotthonokban tartottak razziát

Los Angeles |

<p>Több tucatnyi kaliforniai szülőotthonban tartottak razziát kedden az amerikai szövetségi hatóságok az &quot;anyaságturizmus&quot; gyanúja miatt - közölték a bevándorlási hivatal tisztségviselői.</p>

Már évek óta virágzik az Egyesült Államokban az "anyaságturizmus", vagyis hogy tehetős külföldi nők - főleg kínaiak - az Egyesült Államokba utaznak szülni, mert ebben az esetben születendő gyermekük az amerikai alkotmány értelmében automatikusan elnyeri az ország állampolgárságát. Ezzel nem csak a gyermek majdani jólétéről akarnak gondoskodni, hanem sajátjukról is, hiszen a 21. életévet betöltő utód kérelmezheti az Egyesült Államokban, hogy szüleit is honosítsák.

Az amerikai hatóságok eddig tehetetlennek bizonyultak a jelenséggel szemben, mert pusztán azon az alapon, hogy egy nő állapotos, nem tagadhatják meg tőle a beutazást. A keddi akció feltehetőleg az első, amellyel fel akarnak lépni a jelenséggel, pontosabban azokkal a bűncselekményekkel szemben, amelyek együtt járhatnak ezzel az üzleti tevékenyéggel, amelyben a külföldi "ügyfél" 15-80 ezer dollár (4-21 millió forint) közötti összeget fizet a szolgáltatásért, függően attól, hogy az mit tartalmaz. Bűncselekmény ugyanis, ha egy külföldi nem a valódi indokkal kér beutazási vízumot az Egyesült Államokba, valamint előfordulhat, hogy az anyák egyesült államokbeli útját megszervező cégek adócsalást vagy pénzmosást követnek el.

Szövetségi ügynökök kedden több tucatnyi szülőotthonban jártak Los Angeles több elővárosában, és kikérdezték az ott tartózkodó állapotos külföldi anyákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?