USA 2012 – A kongresszus összetétele valószínűleg nem változik

New York |

<p>Az amerikaiakban mélyen gyökerezik a kongresszustól való idegenkedés, ennek ellenére nem valószínű, hogy a keddi választáson megváltoztatják összetételét: várhatóan a republikánusok kezében marad a képviselőház, a demokraták pedig megtartják többségüket a szenátusban.</p>

A szövetségi alsóházban mind a 435 képviselői hely sorsáról döntenek, míg a százfős szenátusban 33 mandátum sorsa dől el. A kongresszusi helyekért folytatott küzdelemben a jelöltek több mint kétmilliárd dollárt költöttek negatív kampányra, de attól függetlenül, hogy Barack Obama hivatalban lévő elnök vagy republikánus kihívója, Mitt Romney győz-e a Fehér Házért folyó harcban, az új elnöknek valószínűleg egy megosztott kongresszussal kell együttműködnie, amely nem mutat hajlandóságot arra, hogy véget vessen a munkáját akadályozó megosztottságnak, és áthidalja a két ideológia közti szakadékot. Az új összetételű kongresszusban is nehézkes lesz bármilyen jelentősebb törvény keresztülvitele.

    A kongresszus hagyományosan csekély népszerűségnek örvend, tagjai azonban küzdenek az újraválasztásért. A parlamenttel szemben táplált ellenérzésük dacára ugyanis az amerikaiak kötődnek saját képviselőikhez, akiknek viszont jelentős anyagi haszonnal jár a jelöltség. Sok alsóházi jelöltnek lendületet ad a körzethatárok tízévenkénti átrajzolása is, amely most fejeződött be.    A republikánusok korábban abban reménykedtek, hogy átveszik a szenátus feletti ellenőrzést a demokratáktól, akiknek a keddi választáson 23 mandátumot kell megvédeniük, miközben több veterán politikusuk lelép a porondról. A republikánus tervekre azonban csapást mértek jelöltjeik botrányos megnyilvánulásai az abortuszról, a nemi erőszakról és a terhességről. Tekintélyes jelöltek indulása növeli a demokraták esélyeit, akik meg akarják tartani 53:47 arányú többségüket a republikánus csoporttal szemben a szenátusban. Optimális esetben még egy fővel növelhetik is szenátoraik számát, de így is távol lesznek a törvények zökkenőmentes elfogadásához szükséges 60 fős szenátusi "szupertöbbségtől".    Terry Holt republikánus stratéga szerint amennyiben az Egyesült Államok következő elnöke elég bátor lesz, képes lesz áthidalni a pártoskodást, de az ideológiai megosztottság olyan mély, hogy politikai pályafutását teszi kockára az, aki valamit el akar majd érni. Steve McMahon demokrata elemzőt aggasztja az, hogy a megosztott kongresszusban valószínűleg a pártérdekek melletti teljes kiállás és összezárás várható. Maine, Connecticut, Nebraska, Észak-Dakota és Indiana államban a nyugdíjba vonuló mérsékelt szenátorok helyett új jelöltek befutása várható, míg Montana és Massachusetts államokban sem kizárt a versenyben lévő mérsékeltek kiesése a szenátusból.    A legszorosabb verseny a szenátusi helyekért két konzervatív nyugati államban, Montanában és Észak-Dakotában várható. Északnyugaton a demokraták megkaparinthatják a republikánusok által birtokolt két utolsó szenátusi helyet is.    Két államban a republikánusok óvatlan kijelentései miatt dőlhet el a verseny a demokraták javára. Indianában korábban Dick Lugar mérsékelt, veterán republikánus szenátor könnyű győzelmét várták, de ő alulmaradt az előválasztáson a Tea Party mozgalom által támogatott Richard Mourdockkal szemben. Mourdockra viszont bírálatok özöne zúdult, miután kijelentette, hogy a nemi erőszak utáni teherbeesés "Isten szándéka szerint való". Ez megnyitotta az utat a mérsékelt demokrata jelölt, Joen Donnelly győzelme előtt, aki vezet a közvélemény-kutatások szerint.    Hasonló helyzet állt elő Missouri államban is, ahol Clare McCaskill szenátort tartották a demokraták legsebezhetőbb jelöltjének, de republikánus ellenlábasának, Todd Akinnek még Mitt Romney is hátat fordított botrányos kijelentése miatt, miszerint a női szervezet képes megakadályozni a nemi erőszak utáni teherbeesést. Mindez McCaskill malmára hajtotta a vizet, aki Akin kijelentése után a népszerűségi lista élére került.     Ha a demokratáknak sikerülne megtartaniuk a szenátust, azzal tűzfalat emelnének a republikánusok próbálkozásai elé, akik fogadkoztak, hogy visszavonják az Obama által már szentesített fontos törvényeket, például az ő nevéhez fűződő, 2014-ben életbe lépő egészségügyi reformot.    Attól függetlenül azonban, hogy ki győz, a kongresszus iránti elvárások csekélyek. A Bloomberg szeptemberi felmérése szerint az amerikaiak 55 százaléka azt mondja, hogy a parlament továbbra is az elnöki szándékok gátja marad, függetlenül attól, hogy Obama vagy Romney lesz-e Amerika következő elnöke. Mindössze 32 százalékuk gondolja azt, hogy mindkét párt törvényhozói megértik: együtt kell működniük.    A republikánus többségű képviselőházban - amelynek képviselőit általában újraválasztják - a demokraták helyzete némileg javulhat, de nem valószínű, hogy sikerül 25 helyet megkaparintaniuk a republikánusoktól ahhoz, hogy többségbe kerüljenek. Egyes ismert, a Tea Party által támogatott republikánusok "eleshetnek", de az "őskonzervatívok" megőrzik erejüket, s nem lesz könnyű kordában tartania őket a republikánus házelnöknek, John Boehnernek.    A képviselőházi választásokon különös figyelem irányul Utah államra: ha Mia Love győz, ő lesz az első fekete bőrű republikánus nő a kongresszusban. Figyelmet érdemel a wisconsini választás is: Tammy Baldwin lehet az első, nyíltan másságát hirdető nő a szenátusban, ha megválasztják. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?