Ursula von der Leyennel egyeztetett telefonon Joe Biden

Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egyeztetett telefonon pénteken Joe Biden amerikai elnök, és kifejezte elkötelezettségét az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti partnerség helyreállítása és újjáélesztése mellett – adta hírül közleményében a Fehér Ház.

A közlemény szerint a többi között megállapodtak abban, hogy négy hónapra felfüggesztik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által korábban jóváhagyott – az Airbus-Boeing-üggyel kapcsolatos – vámok kivetését, és törekednek a régóta folyó vita megoldására.

Az Egyesült Államok, valamint az Európai Bizottság között 2004 óta húzódik vita a világ két legnagyobb repülőgépgyártója, az amerikai Boeing és a francia Airbus anyagi támogatásáról. A WTO vitarendezési testülete 2018 májusában az Európai Uniót, 2019 áprilisában viszont az Egyesült Államokat marasztalta el.

A WTO választottbírósága 2019. októberében mondta ki, hogy évi 7,5 milliárd dollár kárt okoztak az Egyesült Államoknak az Airbusnak kölcsönök formájában nyújtott, tiltott uniós támogatások. Ezért engedélyezte, hogy az Egyesült Államok büntetővámot vessen ki 7,5 milliárd dollár értékű európai termékre. A Kereskedelmi Világszervezet tavaly októberben engedélyezte az Európai Uniónak, hogy 4 milliárd dollár értékű amerikai terméket sújtson büntetővámmal a Boeingnek nyújtott, tiltott támogatások miatt.

A mostani megállapodás kiváló hír a vállalkozások és az ipar számára az Atlanti-óceán mindkét partján – hangoztatta Ursula von der Leyen az amerikai elnökkel folytatott beszélgetését követően. Az Európai Bizottság elnöke szerint  az rendkívül pozitív jelzés az EU és az Egyesült Államok közötti jövőbeni gazdasági együttműködést illetően.  

A Fehér Ház közleménye szerint a két vezető egyetértett abban, hogy fontos az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szoros együttműködés a COVID-19 járvány visszaszorítása érdekében. Ursula von der Leyen meghívta az amerikai elnököt egy májusi, Rómában tartandó egészségügyi témájú csúcstalálkozóra Rómába.

Von der Leyen és Joe Biden között szó volt még a globális gazdasági fellendülésről, az éghajlati válság kezeléséről és a demokrácia megerősítése érdekében teendő intézkedésekről. Megállapodtak abban is, hogy együttműködnek a közös kihívásokat jelentő ügyekben is, ezek sorában mindenekelőtt Kínát, Oroszországot, Fehéroroszországot, Ukrajnát és a Nyugat-Balkánt említették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?