Újabb Twitter-iratokat hoztak nyilvánosságra Trump fiókjának felfüggesztéséről

Donald Trump k

Újabb Twitter-iratokat hoztak nyilvánosságra Donald Trump volt amerikai elnök fiókjának felfüggesztéséről.

A Twitter előző vezetése idején követett tartalomszabályozási gyakorlatot bemutató belső üzenetváltások nyilvánosságra hozatalát az új tulajdonos, Elon Musk kezdeményezte. Az úgynevezett Twitter-iratok első része múlt pénteken vált elérhetővé Matt Taibi újságíró szerkesztésében a közösségi médium felületén.

A levelezések szerint Donald Trump fiókjának 2021. január 8-ai felfüggesztéséről a január 6-ai washingtoni zavargások nyomán döntött a közösségi médium tartalomszabályozó testülete. Ahogy az egyik belső üzenet fogalmaz, az akkor még hivatalban lévő elnök elleni intézkedéshez hozzájárultak Donald Trump és támogatóinak „a választások idején és a 4+ évben tett” lépései.

Az elnök esetében 2020 októberében, néhány nappal az elnökválasztás előtt is intézkedtek egy bejegyzés miatt, amikor korlátozták a politikus közleményeinek elérhetőségét és olvashatóságát.

A pénteken megjelent, 2020 októbere és 2021 januárja közötti belső üzenetváltásokból kiderül, hogy az elnökválasztáshoz közeledve gyakoribbá váltak a Twitter és az FBI, valamint egyéb hatóságok közötti egyeztetések, amelyeken kritikusnak minősített elnöki bejegyzések is szóba kerültek.

James Comer, a Képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus tagja pénteken egy televízóinterjúban közölte, pártja vizsgálatot kezdeményez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?