Újabb tibeti szerzetes gyújtotta fel magát Kínában

Peking |

<p>Benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát kedden Kína délnyugati részén, Szecsuán (Sichuan) tartományban egy buddhista szerzetes, így tiltakozva a pekingi vezetés ellen - közölték emberjogi szervezetek.</p>

"Miközben felgyújtotta magát, őszentségének, a dalai lámának Tibetbe való visszatérését követelte, valamint a tibeti szabadságért és egyenlőségért kiáltott" - olvasható az egyik tibeti jogvédő csoport honlapján.

A 38 éves szerzetest kritikus állapotban szállították kórházba, és az orvosok szerint nem sok esélye maradt az életben maradásra.

Március óta már nyolc szerzetes és egy apáca gyújtotta fel magát tiltakozásul a kínai vezetés elnyomó politikája ellen. Az esetek többsége a Szecsuán tartománybeli, túlnyomórészt tibetiek lakta Apa (Aba) megyében történt.

A kínai külügyi szóvivő múlt héten leszögezte: "Az önégetés erkölcsbe ütköző és a lelkiismeret ellen való cselekedet, amelyet el kell ítélni". Hozzátette, a dalai láma és a tibeti szeparatisták a történtek "csodálatával" másokat is arra ösztönöznek, hogy kövessék a szerzetesek példáját.

Kína, amely azt hangoztatja, hogy békésen szabadította fel Tibetet 1951-ben, és a helyi lakosság sorsának javításának fáradozik, a 2008-as zavargások után még szorosabb ellenőrzés alá vonta a tibeti autonóm tartományt és a környező, jelentős számú tibeti lakossal rendelkező régiókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?