Újabb nagygyűlés tart az ellenzék a kijevi főtéren

Kijev |

<p>Sűrűn megtelt demonstrálókkal vasárnap délre a kijevi Majdan (Függetlenség tere), ahol az ellenzék felhívására ismét nagygyűlést tartanak az európai integráció hívei.</p>

A Méltóság Napjának elnevezett demonstrációra mintegy 300 ezren gyűltek össze.    Eközben a kormánypárt által szervezett szimpátiatüntetés résztvevői a parlamenttel szembeni Marijinszkij parkban gyülekeznek. A Régiók Pártja 200 ezer főt vár a Viktor Janukovics elnököt és a kormány politikáját támogató megmozdulásra. Helyszíni becslések 20 ezerre teszik a délig megjelent résztvevők számát.     Az ellenzék a Majdan tüntetőivel szembeni támadásoktól tart, de egyelőre nyugodt a helyzet.     A helyi rendőrség vasárnap közölte, hogy az előzetes vizsgálat szerint infarktus következtében meghalt egy férfi a Függetlenség terén. Ő a második halottja a 25. napja tartó "Jevromajdan" elnevezésű tüntetéssorozatnak. Korábban egy tbc-ben szenvedő férfi a tüntetők közzé zuhant egy épületből, és életét vesztette.         Az EU-párti nagygyűlés közös imával és a himnusz eléneklésével kezdődődött. A tüntetők pártzászlókat és nemzeti lobogókat tartanak a kezükben. A szónokok felszólalása után a "Dicsőség Ukrajnának!" és "Dicsőség a hősöknek!" jelmondatokat kiáltják.     A téren felállított színpadon mások mellett ott vannak a három parlamenti ellenzéki erő vezetői: Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) frakcióvezetője, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) és Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke.     Az ellenzék bejelentése szerint a Majdanra várják a Kijevben tartózkodó John McCain republikánus és Chris Murphy demokrata párti amerikai szenátorokat.    McCain szenátor találkozott Kijevben Timosenko lányával, akitől tájékozódott a kialakult helyzetről. Megbeszélést folytatott Andrij Kljujevvel, a befolyásos kormányzati szervnek számító nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) vezetőjével. A találkozón elhangzottakról részleteket nem közöltek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?